Jump to content

Fapados légitársaságról szóló reality a közmédiában

2014. 08. 27. 10:28

Egy légitársaság mindennapjait mutatja be a közmédia új televíziós műsora, a Fapad. Az októberben induló, Litkai Gergely és Vinnai András által írt vígjátéksorozatot Zomborácz Virág, Fazakas Péter és László Péter rendezi.

A 26 perces epizódokból álló, dokumentarista stílusban készülő 24 részes széria szeptember 15-ig forog, majd októbertől várhatóan az M1 műsorán lesz látható. Helmeczy Dorottya, a produkció line producere elmondta: a sorozat dokumentarista stílusú lesz, de hagyományos színészi játékra és forgatókönyvírásra épül. A forgatás június 15-én kezdődött zömmel eredeti helyszíneken, így Ferihegyen, a szerelőhangárokban, emellett felépítettek egy teljes repülőgépbelsőt egy TU-154-es gép alapján.

Zomborácz Virág rendező, akinek Utóélet című filmje szeptemberben kerül a mozikba, arról szólt, hogy bár három rendező dolgozik a sorozaton, a helyszínek, az operatőri munka, a színészi játék egységet visz a produkcióba. „A forgatókönyvírók pontos szövegeket írtak, ehhez ragaszkodunk is a forgatás során.” Megjegyezte azt is, hogy a formátum izgalmas játékokra ad lehetőséget, például a színészek bele-belenéznek a kamerába, vagy úgy viselkednek, mintha épp nem venné őket a stáb. A sorozat az NBC amerikai csatorna ál-dokumentumsorozatához, az Office-hoz lesz hasonló, de a Fapad meseszerűbb, karikatúraszerűbb és főleg magyarosabb lesz.

A történet egy kétes hírű vállalkozó által alapított fapados légitársaság mindennapjait mutatja be, a dokumentarista stílust pedig az teremti meg, hogy egy kábelcsatorna lehetőséget kap arra, hogy a vállalkozás létrehozását megörökítse.

Litkai Gergely elmondta: a sorozatot együtt írták Vinnai Andrással fele-fele arányban. A színészeket is ők választották, a castingot hosszú előkészületek előzték meg. A főszereplőről, Anger Zsoltról szólva megjegyezte, hogy egyből rá gondoltak finom humora, valamint nagy szinkronmúltja miatt. „Pontosan tudja, mit hogyan kell csinálni, hogy meddig lehet elmenni. Egy kemény, de esendő karaktert formáz meg.”

Anger Zsolt mellett a további szerepekben többek közt Végh Zsolt, Gosztonyi Csaba, Kovács Vanda, Bartsch Kata, Andrássy Máté, Gados Béla, Lengyel Tamás, Járai Máté, Tóth Eszter, Téby Zita, Mészáros Piroska, Takács Nóra Diána, Lengyel Ferenc, Tóth Szabolcs, Janklovics Péter, Vida Péter, Dobó Kata, Rezes Judit, Pindroch Csaba és Haumann Máté tűnik fel.

A humoros sorozatban olyan kérdések is megjelennek, mint az esélyegyenlőség, a homoszexualitás. Az epizódok különálló történeteket mutatnak be, így azok is bekapcsolódhatnak a sorozatba, akik esetleg nem látják valamelyik részt. Az első széria a légitársaság alapításától az első nagyobb nehézségig mutatja be a történetet.

(fotó: mno.hu, forrás: MTI)