Jump to content

Hugh Grant nem szerepel a Bridget Jones 3-ban

2014. 10. 12. 18:48

Hugh Grant kiszállt a Bridget Jones-trióból: a vígjáték készülő harmadik epizódjában már nem játssza el Daniel szerepét.

Évekig úgy volt, hogy Grant is szerepel majd Renée Zellweger és Colin Firth társaságában a Bridget Jones's Baby című részben. A három színész alakította a főszerepet a 2001-ben bemutatott eredeti filmben, a Bridget Jones naplójában és a 2004-ben elkészült folytatásban is.

„Úgy döntöttem, hogy nem csinálom meg. De szerintem Daniel nélkül is tovább tudnak lépni.” – közölte a brit színész. Grant hozzáfűzte, hogy szerinte a Helen Fielding tollából született harmadik Bridget Jones könyv remek, „ám a forgatókönyv már egész más – legalábbis az a forgatókönyv, amit én láttam néhány évvel ezelőtt”.

A harmadik epizódon évek óta dolgozik a stúdió, 2012-ben éppen azért állt le a produkció előkészítése, mert Hugh Grant elégedetlen volt a forgatókönyvvel. Akkoriban azonban a Working Title filmgyártó cég társelnöke, Tim Bevan leszögezte: nem igaz, hogy Grant távozna a produkcióból.

A brit sztárt legközelebb Marisa Tomei oldalán a The Rewrite című filmben láthatja a közönség, amelyet Marc Lawrence rendezett.

(fotó: digitalspy.co.uk, forrás: MTI)