Jump to content

Indiai Filmek Fesztiválja a Puskinban

2015. 06. 24. 15:51

Az indai filmgyártás nagy klasszikusait, valamint Rabindranath Tagore Nobel-díjas író műveiből készült adaptációkat tűznek műsorra a Klasszikus Indiai Filmek Fesztiválján, amely csütörtöktől július 1-jéig várja az érdeklődőket Budapesten, a Puskin moziban.

Az eseményen hét filmet láthat a közönség. A fesztivál az indiai álomgyár egyik grandiózus remekművével, a csaknem tíz éven át készült A nagy muszlim uralkodó című film vetítésével veszi kezdetét csütörtökön - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A történet Nagy Akbar mogul császárról, valamint fiának és egy táncosnőnek a szerelméről szól, amely ellen az apa minden erejével tiltakozik. K. Asif rendező alkotása korának legdrágább produkciója volt, amely a korszak legnagyobb szabású hollywoodi történelmi eposzaihoz volt mérhető. A film forgatása az ötvenes évek elején még fekete-fehérben indult, később néhány táncjelenetet már Technicolor eljárással rögzítettek. 2004-ben digitálisan kiszínezték és felújítva újravetítették, a fesztiválon az új verziót játsszák.

A Nobel-díjas író Rabindranath Tagore műveiből készült alkotások közül az 1961-es A kabuli embert június 26-án, pénteken vetítik. A történetben a kabuli Abdur Rehmán Khán afgán kereskedő Kalkuttába költözik, hogy szárított gyümölcsök árusításából éljen. Összebarátkozik Minivel, egy bengáli kislánnyal, aki otthon hagyott leányára emlékezteti őt.

A Négy fejezet Tagore utolsó, tizenharmadik regényének filmadaptációja, amelyet június 29-én, hétfőn láthatnak az érdeklődők. A film azokat a problémákat járja körül, amelyek az írót élete végéig foglalkoztatták: többek között a nacionalizmussal való bonyolult viszonyát, a női sorsokat és a modern politikát.

Június 28-án, vasárnap tűzik műsorra az indiai dallamokkal és táncokkal fűszerezett, kultikus Egy tiszta szív című alkotást. Kamal Amrohi, a film rendezője a főszerepet feleségére, az ünnepelt bollywoodi filmcsillagra, Meena Kumarira osztotta, a forgatás azonban válásuk miatt abbamaradt. Tizennégy évvel később Kumari már halálos betegen fejezte be a filmet és a premier után néhány héttel meghalt.

Bollywood egyik legmeghatározóbb rendezőjének, Bimal Roynak az utolsó filmjét, A rabnőt június 27-én, szombaton láthatja a közönség. Az indai rendező többek között elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Nemzetközi Díját is. A rabnőt Indiában hat Filmfare-díjjal jutalmazták, köztük a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb női alakítás díjával. Az 1930-as években játszódó történet egy női börtön lakóinak sorsát követi nyomon.

A fesztivál két záró darabja a közelmúlt sikeres alkotásai: az indiai szerelmi románcok világszerte népszerű klasszikusa, a Valami történik velünk, valamint a Királynő című film, amely a modern indiai hősnőt állítja története középpontjába.


(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:specia.hu)