Jump to content

Enyedi Ildikó az idei velencei fesztiválon zsűritag lesz

2017. 07. 25. 11:30

Újabb siker ért el a magyar filmes szakma és persze személyesen Enyedi Ildikó: az idei velencei fesztiválon zsűritag lesz. A cannes-i és a berlini fesztivál mellett a hagyomány szerint a velencei a legfontosabb filmfesztivál a világon. Utoljára 2002-ben volt magyar zsűritagja Velencének: akkor az 1956 óta Amerikában élő nagy operatőr, Kovács László. (Ő egyébként olyan remekműveket fényképezett, mint a Szelíd motorosok, az Öt könnyű darab, a Papírhold vagy a New York, New York. Badal János és Illés György tanítványa, Zsigmond Vilmos legjobb barátja volt, tíz évvel ezelőtt halt meg.)
A mostani zsűri elnöke Annette Bening lesz. Őt négyszer jelölték Oscar-díjra, a Svindlerek, az Amerikai szépség és A gyerekek jól vannak című filmekért, valamint Szabó István Csodálatos Júlia című filmjéért. Utóbbiért egyébként Golden Globe-díjat is kapott.

A zsűri tagja lesz idén - mások mellett - a francia Anna Mouglalis, aki nemcsak film-, de színpadi színésznő is, valamint a brit Rebecca Hall. Természetesen ő jó színésznő, de ha lehet ilyen mondani, édesapja még híresebb: Sir Peter Hall az angol színháztörténelem egyik legnagyobb rendezője.

Enyedi Ildikó egyik filmjét már vetítették Velencében, 1994-ben, A bűvös vadászt, ráadásul a hivatalos versenyprogramban. Enyedi legnagyobb sikerét idén februárban érte el, amikor a berlini fesztivál legfontosabb díjat, az Arany Medvét kapta a Testről és lélekről című filmjéért. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült, gyönyörű film a magyar mozikban is nagy siker, úgynevezett szerzői filmhez képest nagyon sokan, közel 80 ezren látták, és még mindig játsszák a mozik.

(Forrás: origo.hu)