Jump to content

KávéBár Bazár és sommelier bajnokság a fővárosban

2015. 02. 19. 11:17

Ötven kiállítótól több mint kétszázféle kávé, bor, párlat, kísérőfalat lesz kóstolható szombaton és vasárnap a budapesti Corinthia szállóban a KávéBár Bazár kiállításon, ahol több kategóriában mérik össze tudásukat a legjobb baristák és bármixerek, valamint a Magyar Sommelier Bajnokság indulói.

A 6. KávéBár Bazáron jól ismert márkák és a piac friss szereplői egyaránt jelen lesznek, de előadások, bajnokságok is kísérik a hétvégi rendezvényt.

Kaido Laanet Franciaországból érkező szakértő az eredetvédett, exkluzív párlatokkal ismerteti meg a közönséget, Csernus Imre és társai Kávé-Bor-Mámor címmel tartanak előadást közös egri pincészetükről és sajátmárkás kávéjukról, majd ifjabb Szepsy István osztja meg az érdeklődőkkel a mádi dűlőkkel és borokkal kapcsolatos gondolatait.

Márton János pálinkamester érlelt pálinkákat, Los Péter bártender pedig a világ legjobb rumjait mutatja be a közönségnek. Szántó Tibor csokoládémester az óvilági forró csokoládék mellett olyan specialitásokkal is készül, mint a kakaóhéj-tea vagy a kávéhéjból főzött cascara.

Az előadások mellett több bajnokság is zajlik, köztük a Magyar Koktél- és Flair Bajnokság, a klasszikus és flair kategória nyertesei a szófiai világbajnokságon képviselik Magyarországot.

Ismét a KávéBár Bazár keretén belül tartják meg a Magyar Sommelier Bajnokságot. A verseny vasárnap reggel kezdődik a zárt körű középdöntővel, ahonnan a legjobb eredményt elérő három versenyző jut a délutáni, nyilvános döntőbe, ahol a pezsgőfelszolgálástól a hibás borlap javításon, italajánláson keresztül a dekantálásig kell számot adniuk felkészültségükről.

A két nap során borász kiállítók is részt vesznek a rendezvényen, a belépőjegy ára így több mint 30 tételnyi szabadon kóstolható bort tartalmaz. Kísérőfalatokból sem lesz hiány: a vendégeket számos kiállítói stand várja a szálló termeiben.

A jegyértékesítéssel és a programokkal kapcsolatban a www.kavebar.hu honlapon található bővebb információ.

További érdekességeket talál Facebook oldalunkon.

(fotó: hvg.hu, forrás: MTI)