Jump to content

Elhunyt Richard Attenborough

2014. 08. 25. 08:50

Életének 91. évében meghalt Lord Richard Attenborough, a világhírű angol színész és filmrendező. A színész-rendező pályája több mint hat évtizedet ölelt fel, hivatásos színészként első szerepét 18 évesen játszotta, de már 12 éves korában is kapott színpadi szerepeket. Öccsével, Sir David Attenborough világhírű természetfilmessel együtt a brit televízió és mozi világának legünnepeltebb személyiségei közé tartozott.

Richard Attenborough 1941-ben nyert felvételt a világ egyik leghíresebb színiiskolájába, a londoni Királyi Drámai Művészeti Akadémiára (RADA) és még abban az évben Eugene O'Neill egyik darabjában debütált a színpadon. Filmes karrierje alig egy évvel később, 1942-ben egy háborús filmmel indult, majd 1944-től megtapasztalta az igazi háborút is, a brit királyi légierő (RAF) tagjaként.

A filmezéshez 1947-ben A brightoni szikla című bűnügyi drámával tért vissza. Az alkotás abban az évben a legnézettebb brit filmnek bizonyult és Attenborough-t a szakma innentől kezdte filmsztárként számon tartani.

Rendezőként 1982-ben aratta talán legnagyobb sikerét, amikor filmre vihette a független India nemzeti hőse és történelmi legendája, Gandhi életét. A monumentális filmeposz nyolc Oscar-díjat kapott, Attenborough a legjobb film és a legjobb rendezés díját vehette át és a legjobb színészi teljesítményért járó Oscarral jutalmazták a főszerepet alakító Ben Kingsleyt is.

Attenborough a Gandhi Oscar-özöne miatt komoly lelkiismeret-furdalást érzett amerikai kollégájával, Steven Spielberggel szemben, mert úgy érezte, hogy Spielberg ugyancsak mozitörténeti jelentőségű sci-fije, az E.T. elől vitte el a díjakat.

Talán ennek is köszönthető, hogy 1993-ban - csaknem másfél évtized után először - ismét színészi feladatot vállalt: Spielberg kedvéért a Jurassic Parkban tért vissza a kamera másik oldalára a balvégzetű őslényparkot kitaláló és felépíttető befektető, John Hammond szerepében és megszemélyesítette ugyanezt a figurát az 1997-es folytatásban is.

Tíz éve súlyos családi tragédia érte: a Délkelet-Ázsián 2004 karácsonyán végigsöprő szökőárban meghalt leánya és 14 éves unokája, Jane Attenborough és Lucy Holland. A nagyobbik unoka, a katasztrófa idején 17 éves Alice is súlyosan megsérült. A család néhány nappal a szökőár előtt érkezett karácsonyi vakációra a Thaiföld déli részén nem sokkal korábban vásárolt nyaralójába.

Richard Attenborough-t 1976-ban emelte a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra II. Erzsébet királynő, 1993 óta pedig a főrendi kamara, a Lordok Háza tagja volt és innentől tarthatott igényt a Lord megszólításra.

(fotó: hollywoodatoz.com, forrás: MTI)