„A festő a világnak fest,
bár lelke mélyén érzi,
ő nem evilágra való.
Megkapta a repülés boldogságát,
de a hétköznapokban
gyámoltalan gyerek maradt.
Szertelen és védtelen,
sokak szeretetében lázasan lobog.
Veszedelmek idején
a lelkével védekezik.
Szomorúságai fölé kék egeket fest.
A lehetetlent akarja megérinteni,
a teremtés misztériuma érdekli.
Megadja magát sorsának.
Olyan, mint a kagyló,
amely kínlódva szüli
az igazgyöngyöt.
Haláltáncára az élet
növeszt szárnyakat.
Megadja magát, újból és újból.
Mást nem tehet,
sorsa reá szabatott
gyönyörű keserűség.
Kínjai keresztre feszítik.
Olykor muzsikából
és színekből szőtt köd
lepi el a világot.
S ami marad?
Csak egy lőtt seb a szívemen.”

(Vészabó Noémi)

Helyszín: Erkel Színház, Budapest, II. János pápa tér 30.

(fotó: vimeo.com)