Jump to content

Megjelent Makk Károly filmrendező könyve

2014. 11. 26. 13:38

Szeretni kell – Egy élet filmkockái címmel jelentette meg Makk Károly életrajzi könyvét a Kossuth Kiadó. A kötet keddi budapesti bemutatóján a filmrendezővel barátja, Konrád György író beszélgetett.

Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója a bemutatón az idei könyves év egyik legfontosabb munkájaként beszélt a kötetről. Mint elárulta, kiadóként egyik álma volt egy Makk Károly-könyv megjelentetése.

„Olvasva ezt a könyvét, úgy érezhetjük magunkat, mintha a szerző vendégei lennénk az otthonában, és miközben ő mesél, egyszer csak bejönne a szobába Krencsey Marianne, Psota Irén, Tolnay Klári, Domján Edit, Görbe János, Szirtes Ádám. Coppola, Tony Curtis, Truffaut, Fellini, Lollobrigida, Bacsó Péter, Dajka Margit, Marina Vlady – Viszockij nélkül, majd vele –, Örkény István, Jancsó Miklós, Konrád György.” – írja a kiadó a kötetről.

Konrád György – aki saját bevallása szerint egyike volt azoknak, akik Makk Károlyt írásra biztatták – a bemutatón hangsúlyozta, hogy baráti körében két ember tud, tudott nyomdakészen mesélni: az egyik Örkény István volt, a másik Makk Károly. „Ült a történet, helyén volt, színe-szaga volt és voltak olyan részletei, amelyek másnak nem jutottak volna eszébe.” – tette hozzá.

Mint mondta, Makk Károly számára „egy mámoros új állapot” volt az írás, hiszen a filmrendezőé egész más világ, sokan veszik körül, de amikor az ember ír, akkor nincs körülötte senki. „Megismerted ezt a magányt, amely jótékony és szigorú.” – mondta Makk Károlyhoz szólva. Hozzátette: biztos abban, hogy a filmrendező nem fogja abbahagyni az írást.

A Kossuth-díjas rendező az írásról szólva úgy fogalmazott: „az elején egy játék, a közepén egy munka, a végén egy gyötrelem”. Felidézte: évek óta gondolkozott azon, hogy amióta 1944-ben a filmgyártásba került, annyi minden történt vele, hogy ennek nyoma kéne maradjon, végül a Kossuth Kiadó vezetőjének felkérésére határozta el, hogy le fogja írni történeteit. Úgy gondolta, hogy a könyvvel 3-4 hónap alatt elkészül, de ez nagyobb feladatnak bizonyult, ám egyszer csak az íráskényszer rabul ejtette.

Konrád György kiemelte: Makk Károly jó struktúrát talált: filmről filmre halad, „filmesemények köré gyűri a történelmet”. A budapesti kulturális élet, a magyar politikai élet történelme, saját szerelmi történelme, kínlódások, örvendezések, mind a struktúra köré szövődik. Mint az író hangsúlyozta, a filmkészítés együttes öröme, izgalma fogta meg leginkább a könyvben.

A könyvből a bemutatón Jordán Tamás színművész olvasott fel és levetítették a HOGY VOLT?… – Makk Károlyt köszöntjük című, 2012-ben készült filmet.

(fotó: hokum.hu, forrás: MTI)