Jump to content

A zene ünnepe - Több mint ötven koncert a Várkert Bazárban

2015. 06. 18. 13:06

Öt színpadon több mint ötven koncert várja az érdeklődőket A zene ünnepe alkalmából a magyarországi rendezvénysorozat központi helyszínének számító Várkert Bazárban június 21-én, vasárnap - mondta el az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában Jeges Zsolt főszervező.

Hozzátette: A zene ünnepén fellépő több mint 130 zenekartól rövidített, 25-30 perces műsorokat kértek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb együttes állhasson színpadra a budapesti és a vidéki helyszíneken.

A fővárosban a Várkert Bazár mellett például az A38 Hajó és a Fogasház is otthont ad koncerteknek, míg vidéken többek között Szarvason, Győrött és Debrecenben is lesznek zenei előadások.

Műfaji megkötés nem volt A zene ünnepére jelentkező együttesekkel szemben, a könnyűzene mellett a komolyzene és a dzsessz világából is érkeznek fellépők. Az olyan ismert formációkon túl, mint például a pécsi Pannon Filharmonikusok, a Cseh Tamás Program által támogatott több pályakezdő fiatal együttes is bemutatkozó lehetőséget kap a vasárnap 13 órától kezdődő, ingyenesen látogatható rendezvénysorozaton - hangsúlyozta Jeges Zsolt.

A programokról bővebb információ www.azeneunnepe.hu internetes oldalon lesz olvasható.


(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:csehtamasprogram.hu)