Jump to content

Az Irie Maffia zárja a Hey, June! fesztivált a Müpában

2015. 06. 19. 13:14

Áthangszerelt dalokkal, big band hangzással és tizenhárom fúvós vendégzenésszel zárja a Hey, June! fesztivált június 25-én csütörtökön az Irie Maffia a Művészetek Palotájában (Müpa). A zenekar koncertjén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a világ egyik legnagyobb koncerttermi orgonája is fontos szerepet kap, és színpadra lépnek az Akkezdet Phiai és a Punnany Massif frontemberei.

A reggae, a hiphop, a rock és a funk stílusjegyeit ötvöző Irie Maffia kilencven perces, akusztikus részekkel tarkított, színdarabszerűen összerakott műsorral készül a Hey, June! zárására. A klub- és fesztiválszínpadokhoz szokott zenekar számainak egy részét tizenhárom fős fúvós szekció fogja kísérni. A dalok Meggyes Ádám, a csapat trombitása hangszerelésében big bandeket idéző hangzásvilágot kapnak.

A csapat - ahogyan a Müpa is - idén ünnepli tizedik születésnapját. A tájékoztatás szerint a koncerten nemcsak a jelent, hanem a múltat is szeretnék bemutatni, így minden eddigi albumról játszanak dalokat az este folyamán: az elmúlt évek legismertebb slágerei mellett a 10 című, áprilisban megjelent lemezről is több számot előadnak. Az Akkezdet Phiai formációval a Livin' It Easy-t adják elő új zenei értelmezésben.

Az estén megszólal a hangversenyterem orgonája is, amelyen a Kéknyúl Hammond Bandből és a Sena Bandből ismert Premecz Mátyás a hely szellemében dolgozza át a Bloodshot Eyes című dalt.

Az Irie Maffiában Dagadu Sena, illetve Kéri András (Columbo) énekel és rappel, Busa Pista és MC Kemon rappel, Élő Márton (Dermot) harsonán, Horváth Gáspár (Jumo Daddy) billentyűs hangszereken, Meggyes Ádám trombitán játszik, Baranyai Ákos (Future) szkreccsel, Dési Tamás dobol, Demeter Zoltán basszusgitározik, Oláh Antal ütőhangszereket szólaltat meg és Szekér Ádám gitározik. A csapat eddig négy albumot jelentetett meg, a Fel a Kezekkel! 2007-ben, a What's My Name?! 2009-ben, a Nagyon jó lesz 2013-ban, a 10 idén jelent meg.

Az Irie Maffia koncertje HD minőségben, élőben követhető lesz az intézmény honlapján is.

(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:varosom.hu)