Jump to content

Világhírű művészek a cirkuszban

2017. 02. 20. 09:11

A Fővárosi Nagycirkusz kezdeményezésének köszönhetően a fiatal artistanövendékeknek és az ország cirkuszművészeinek márciusban második alkalommal is lehetőségük nyílik részt venni a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező vendégelőadók bemutatóján.

Elsőként januárban a Dima karácsonya fellépői tartottak workshopot a magyar diákoknak, március 1-jén és 2-án pedig a Cirkuszi szomszédolás című műsor kiváló artistái vezetik be cirkuszművészetük rejtelmeibe az érdeklődőket.

Kurzusok, időpontok és helyszínek:

március 1 – Fővárosi Nagycirkusz: (10:00 órától) két zsonglőr, a cseh származású Helena Polach, és Magyarország büszkesége, Veres Henrik bámulatos labdaérzékét, valamint az ukrán Duo Fabulous különleges ikária számát ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők 

március  2 – Fővárosi Nagycirkusz: (10:00 órától) a világhírű Rippel fivérek, majd az ukrán Yarov Csoport tart izgalmas szakmai bemutatót a Fővárosi Nagycirkuszban 

A Cirkuszi szomszédolásban olyan előadók lépnek porondra, akiknek cirkuszi tradíciói és művészete egymás mellett és egymást formálva alakult ki. A műsorban társaikat kiegészítve lépnek porondra a környező országok tehetséges artistái – azt hangsúlyozva, hogy együtt, figyelve a másikra és egymástól tanulva milyen sokra vagyunk képesek. Ez a közös inspiráció elevenedik meg a szakmai napokon is, melyen közismert művészek adják át speciális tudásukat a résztvevőknek.

(Forrás: kulturmozaik.hu)