Jump to content

Fesztiválhangulat az Oroszlános udvaron - Jön a Budavári Palotakoncert!

2014. 08. 07. 10:25

A Budavári Palotakoncert tavalyi sikere, illetve az idei rendezvény iránti nagy érdeklődés eredményeként augusztusban két egymást követő napon, 8-án és 9-én is lesz „Operett a Duna fölött”, ráadásul fesztivállá bővül a nyár exkluzív szabadtéri eseménye, hiszen több kísérőrendezvény is társul hozzá.

A Budavári Palotakoncert két producere, Vadász Dániel és Nacsa Olivér 2013-ban azzal az a céllal hozta létre az első operett-gálát az Oroszlános udvaron, hogy a színházi évad nyári csöndjét megtörjék, és az impozáns környezetben a lehető legtöbb emberhez juttassák el a ma már hungarikumként jegyzett magyar operett műfaját.

A Budapesti Operettszínház idén is a kezdeményezés mellé állt és a kétestés rendezvény műsoráról ezúttal is a teátrum színészei gondoskodnak. 15 szólista és 20 fős balettkar lép fel, a műsor látványvilágát pirotechnikai elemek díszítik.

Idén a műsorvezetői feladatokat Verebes Linda és Pindroch Csaba látja el. Vadász Dániel producer elmondta, hogy minden évben szeretnének olyan művészeket, ismert embereket felkérni a házigazdai teendők ellátására, akik más műfajban bizonyítottak, de kedvelik az operetthez és szeretnék még népszerűbbé tenni. A Pindroch-Verebes színészházaspár külön örült a felkérésnek, hiszen sok film- és drámai szerep mellett mindketten játszottak már operettben, Kálmán Imre Marica grófnőjében léptek színpadra, bár nem ugyanabban az előadásban, ráadásul Verebes Linda édesapjának köszönhetően már gyerekkorában rengeteget járt az Operettszínházba.

Nem a műsorvezetők személye az egyetlen újdonság az idei Budavári Palotakoncerten. A műsorban lesznek meglepetés-számok, de természetesen olyan művek részletei is láthatók-hallhatók, mint a Marica grófnő, A Csárdáskirálynő, a Mária főhadnagy, A Cirkuszhercegnő, A víg özvegy, a Leányvásár, a Mágnás Miska, a Luxemburg grófja, a Viktória, A mosoly országa és a Cigányszerelem. A meglepetések között szerepel az Operettszínház jövő évi bemutatója, a Csínom Palkó két dala is.

A szervezők nem titkolt célja volt, hogy a Budavári Palotakoncert rendezvénysorozat idővel fesztivállá nője ki magát. Ennek fényében az idei rendezvény keretein belül, augusztus 9-én, szombaton 15:00 órától operett-szimpóziummal várják az érdeklődőket. A zenés, ámde kötetlen beszélgetésen az operett műfaját jól ismerő külföldi és magyar színházi szakemberek, például a Szentpétervári Zenés Komédia Színház igazgatója, Jurij Schwarzkopf, a Bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operett Színház direktora, Razvan Ion Dinca, Glatz Attila, a Salute to Vienna amerikai és kanadai koncertsorozat ötletgazdája és tulajdonosa, valamint természetesen az Operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor vesznek részt.

Ezt követi - hasonlóan kötetlen hangulatban - egy zenés kvízjáték értékes nyereményekkel és - Nacsa Olivér műsorvezetőnek köszönhetően - rengeteg humorral. A két programra a belépés ingyenes, a helyszín természetesen ezúttal is az Oroszlános udvar. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket és a sajtó képviselőit is.

(fotó: jegy.hu, forrás: szinhaz.hu)