Jump to content

Átadták a Vidéki Színházak Fesztiváljának díjait

2014. 09. 17. 15:00

A Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő című produkciója nyerte el a legjobb előadásnak járó elismerést a Vidéki Színházak Fesztiválján; a díjat Rusznyák Gábor rendező vette át a Thália Színházban.

A szombaton zárult esemény keddi díjátadó ünnepségén Lantos Anikó fesztiváligazgató felidézte, hogy immár harmadik alkalommal rendezték meg a fesztivált a Thália Színház évadnyitó programjaként. A 8 napos rendezvényre 11 vidéki társulatot, nyolc nagyszínpadi és három stúdió-előadást hívtak meg.

Az előadások látogatottsága 82 százalékos volt és egy alkalomtól eltekintve, amikor egy előadás betegség miatt elmaradt, minden gördülékenyen zajlott. A fesztiválhangulathoz a szabadtéri koncertek is hozzájárultak: a színházba érkezőket minden nap más fellépő együttes fogadta, mindig abból a városból, ahonnan a nagyszínpadi előadás érkezett.

Az előadásokat öttagú zsűri értékelte: Koronczay Lilla újságíró, Kántor Viola televíziós szerkesztő, Szervét Tibor színművész, Egressy Zoltán író és a közönség soraiból választott zsűritag, Hetesi Mónika.

A zsűri egyik különdíját a székesfehérvári Vörösmarty Színház Pillangó című produkciója nyerte el, a díjat Horváth Csaba, az előadás rendezője vette át. A zsűri másik különdíját Benedek Mari jelmeztervezőnek ítélték oda a Pillangó és a kecskeméti Katona József Színház Hosszú út az éjszakába című előadásának jelmezeiért. A művész távollétében a díjat Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója vette át.

A legjobb női alakításért Trokán Nóra, a legjobb férfi alakításért Kőszegi Ákos kapott díjat a Hosszú út az éjszakába című produkcióban nyújtott játékáért.

Lantos Anikó hozzátette: a rendezvény végére született meg a döntés, hogy Fesztivál díjat alapítanak, amelyet a fesztivál munkatársai, a zsűri és a közönség visszajelzése alapján adományoznak annak a két színésznek, aki a többi díjazott művész mellett a legnagyobb közönségsikert aratta. Kubik Anna a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Régimódi történet című előadásában nyújtott alakításáért, Köles Ferenc pedig a Pécsi Nemzeti Színház Bolha a fülbe előadásában nyújtott alakításáért vehette át az elismerést.

Az előadásokat figyelemmel kísérte egy háromtagú diákzsűri is, amelynek tagjai – Halasi Vivien, Veres Kitti és Varga Vanda – a színház honlapján értékelték az előadásokat. A közmédia a fesztivál három előadásáról – a Rokonok, A tanítónő és a Bolha a fülbe című produkcióról – tévéfelvételt készített.

(fotó: budapest-foto.hu, forrás: MTI)