Jump to content

Szlovén dráma és Reisz Gábor filmje nyerte a CineFestet

2014. 09. 21. 16:26

A szlovén Osztályellenség, Rok Bicek alkotása kapta a 11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, míg a zsűri nagydíját Reisz Gábor első nagyjátékfilmje, a mai harmincas generáció elveszettségét abszurd humorral bemutató VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nyerte el. A tíznapos fesztivál díjait a szombat esti záróünnepségen adták át a Művészetek Házában.

A Pressburger Imre-díjat elnyerő szlovén alkotást, amely egy középiskolai osztály és új tanáruk konfliktusát ábrázolja, a nemzetközi zsűri indoklásában úgy méltatta: a szülő-gyermek-tanár hármas hétköznapi viszonyában jelentkező fontos kortárs problémára irányítja rá a néző figyelmét, emellett rámutat arra, hogy bár „egy világban élünk és a nyelvünk is azonos, sokszor mégis nehezen értjük meg egymást”. A miskolci születésű, Oscar-díjas rendező-íróról elnevezett fődíj mellett az Osztályellenség a Nemzetközi Filmklubszövetség (FICC) Don Quijote-díját is elnyerte. Rok Bicek rendező megköszönte a szervezőknek, hogy lehetőséget adtak egy szlovén alkotásnak, egyúttal a két ország filmeseinek szorosabb együttműködését szorgalmazta.

Reisz Gábornak a kissé elveszett és szerelmi bánattal küzdő, harmincas Áront bemutató, VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmje eredetisége mellett azért kapta meg az Adolph Zukor-díjat, hogy „ezzel is biztassák a fiatal rendezőket arra: használják a mozi varázserejét és változtassák a fiatalok életében tapasztalható nehézségeket komédiává, anélkül, hogy gúnyt űznének belőle”. Az elsőfilmes rendező a Miskolc közelében született producerről, a Paramount Pictures alapítójáról elnevezett díj átvételekor a szerelemre utalva így szólt a közönséghez: „ne adjátok fel!”

A kanadai „csodagyerek”, az alig 25 éves Xavier Dolan ötödik nagyjátékfilmje, a Cannes-ban is díjazott Mommy nyerte el a FIPRESCI, azaz a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége tagjaiból álló zsűri díját. A nemzetközi ökumenikus zsűri a francia Céline Sciamma Csajkor című filmjét ismerte el különdíjával. A legjobb kisjátékfilm az izraeli Guy Lichtenstein alkotása, a Születésnapi ajándék lett.

A miskolci kötődésű művészről elnevezett, a legjobb animációnak járó Dargay Attila-díjat a nemzetközi zsűri a Tehén a tejesbögrémben című japán filmnek ítélte. A legjobb dokumentumfilmnek a zsűri Halász Glória Dr. Lala című alkotását ítélte. A záróünnepségen adták át a fesztivál életműdíját Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrnek.

A CineFesten idén osztottak ki először közönségdíjat. Az ingyenes filmfesztivál nézői Patrick Alexander alkotását, a magyar-kolumbiai koprodukcióban forgatott Parador Húngaro című dokumentumfilmet találták a legjobbnak, amely egy Kolumbiában élő magyar férfi és a magyarokhoz vonzódó amerikai rendező kapcsolatát mutatja be.

(fotó: magyarhirlap.hu, forrás: MTI)