Jump to content

„Avar István olyan volt, mint egy gondoskodó nagyapa”

2014. 09. 14. 17:11

„Meleg és szeretetteljes volt, olyan, mint egy nagyon gondoskodó, imádni való nagyapa.” – emlékezett a szombaton elhunyt Avar Istvánra, egykori tanárára Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója.

Őze Áron a színész és rendező Avar Istvánt gyerekkora óta ismerte, mint családja nagyon jó barátját. Később négy éven keresztül tanára volt a főiskolán, ahol diáktársaival együtt művészi beszédet tanult tőle. „Életem egyik legnagyobb ajándéka volt az, hogy a tanárom lehetett, hiszen olyan szinten, olyan mélységesen ismerte a magyar irodalmat és a versmondás művészetét, hogy kutya kötelességem volt ezt mind ellopni, eltanulni tőle. Persze ezt ő nagyon szívesen is adta.”

Avar Istvánnak számos ismert és elismert színészi alakítása volt színpadon és filmvásznon egyaránt, Őze Áronnak azonban elsősorban mindig a főiskolai négy év jut eszébe és az, hogy hogyan kell és mit jelent verset mondani. „A mai napig úgy dolgozom egy anyaggal, akár prózával, akár verssel, ahogy azt tőle tanultam. Precízen, mint ahogy a térképészetet kell csinálni, mert van ennek egy technikai tudásbeli része is, a hangsúlyokat aláhúzni, a levegővételekre figyelni. Ezt a tudást én megkaphattam és meg is kaptam tőle.”

Őze kiemelte, hogy Avar István mindig nagy igényességgel fordult a színészet, a közönség és az irodalmi anyag felé egyaránt, mert úgy vélte, ez egy nagyon fontos, nagyon felelős pálya és minden egyes szónak, amely elhagyja a színész száját, felelőssége van. „Fontos hogy egy szöveg hogyan épül föl, hogy nem csak odaállunk és leblattolgatunk csak azért, mert van egy jól zengő hangunk. Annak nagyon komoly előkészületi munkálatai vannak, hogy mások elé kiáll az ember akár egy szerepen vagy egy versen keresztül.”

Őze Áron meleg és szeretetteljes emberként emlékszik vissza Avar Istvánra, aki nagyon ügyesen tudta azt a helyzetet kezelni, amikor ő jó barátainak fiaként bekerült a főiskolára és próbált minduntalan menekülni a „mi kutyánk kölyke” elmélet elől. „Amikor kiálltam a színpadra és annak ellenére, hogy minden elvárásnak próbáltam megfelelni, úgy voltam rossz, ahogy kell, ő ezt nagyon helyesen és humorral kezelte, a főiskolás évek alatt végig éreztem a figyelmét és szeretetét. A mai napig Avar Pista bátyám mesterségéből élek, ha egy verssel bárhova kiállok.”

Avar Istvánt, a nemzet színésze címmel is kitüntetett Kossuth-díjas színművészt, hosszú betegség után, 84 esztendős korában, családja körében érte a halál szombaton.

(fotó: hvg.hu, forrás: MTI)