Jump to content

Tompos Kátya: „Ritkán mondok nemet”

2014. 10. 03. 15:30

A Nemzeti Színház színésznője az elmúlt évadban Szent Johannát alakította a Johanna a máglyán című drámai oratóriumban és Mirát a Boldogságlabirintus című előadásban. A 2014/2015-ös szezonban a Szentivánéji álomban (Heléna), az Éjjeli menedékhelyben (Nasztya), az Ingyenélőkben (Irén) és a Don Quijotében (Antonia) lesz látható. Ennek kapcsán adott interjút (a cikk, amely elsőként a Nemzeti Magazin szeptember-októberi számában jelent meg, teljes hosszában a szinhaz.hu-n olvasható).

Játszik a Centrálban a Chicagóban, a Nemzetiben a Johannában, a Szentivánéjiben, azaz széles a skála. A szabadúszás soha nem izgatta?

A társulatnak súlya van, és fontos, hogy ne vesszek el a mindenségben. Jó tartozni valahová.

Alföldi Róberttel jött a Bárkából a Nemzeti Színházba és itt maradt Vidnyánszky Attila alatt is.

Bár láttam Attila korábbi munkáit és szimpatikus volt, amit csinált, nem tudtam, mit gondol rólam. Nagyon jól esett, hogy rám bízta Johanna szerepét. Mindig kíváncsi vagyok, mit gondol rólam egy rendező és kivárom, milyen szerepekben gondol rám. Hiszem, hogy megtalálnak a rendezők és a nekem való szerepek. Ritkán mondok nemet egy felkérésre, ami pedig esetleg kicsit nem tetszik elsőre, azt olyan szerepként fogom fel, ami elvezethet egy következőre, egy sokkal jobbra. Szeretek kísérletezni.

Könnyen adják magukat a szerepek?

Inkább bizonyos részek vannak egy darabon belül, amik könnyebben indulnak el, míg mások nehezebben. De ez folyamat, ami végül, szerencsés esetben összeáll egy szereppé, alakítássá. Ha pedig valami nagyon nem sikerül, eléggé bosszant, de tudom, hogy attól még másnap újra felkel a Nap.

Az utóbbi időben majd minden évben szerepelt sikerfilmben. Az ezzel járó ismertséget, a sztárságot könnyű kezelni?

Vannak elvárások, de ezek a szakmához kapcsolódó feladatok. A szintén ezzel járó címlapfotózás pedig azért jó, mert majd mutogathatom az unokáimnak, hogy nézzétek, milyen szép volt öreganyátok, amikor rendesen kisminkelték, felöltöztették. Jó lesz visszaemlékezni.

A visszajelzések közül melyek a legfontosabbak?

A közönségé. Eleinte sokan a szakmának akarnak megfelelni, csak mostanában azt látom, hogy ott túl nagy a káosz: ki, kihez, hová tartozik, vagy nem tartozik. De nem szeretném ezzel terhelni magam. Amikor azt látom, hogy elszeparálódnak az emberek ahelyett, hogy értelmesen vitáznának szakmai kérdésekről, akkor azt érzem, hogy nem tisztelik egymás munkáját, energiáit. Lehet, hogy nem tetszik az eredmény, de mindig ott van a befektetett munka, amit el kell ismerni. Mindenki tudja, mennyi vér, izzadság árán születik meg egy előadás, és ezt tisztelni kell.

(fotó: koncert.hu, forrás: szinhaz.hu)