Még egy ok, amiért nem feltétlenül jó Kínában élni
Tucatnyi rajzfilmet, mangát és képregényt tiltottak be Kínában erőszakos tartalmuk miatt. Ezen kívül a kínai hatóságok számos nagy internetcéget meg is bírságoltak az internetes tartalmak megtisztítására hirdetett átfogó kampány részeként.
A kulturális minisztérium közlése szerint az erőszakos elemeket, terrorelemeket, pornográfiát, illetve a fiatalokra káros hatású kiadványokat vettek le a polcokról, örök időkre kitiltva ezeket a kínai piacról.
A szigorításnak a kínai fiatalok körében hatalmas sikernek örvendő képregények, mangák és rajzfilmek is áldozatul estek, mindenekelőtt Japánból származó alkotások. Köztük van a világszerte 45 millió példánnyal világsikernek számító, emberevő óriásokat középpontba állító Csapás a Titánokra, vagy a képzeletbeli terrortámadás utáni Japánban játszódó A terror visszhangja című mű. A minisztérium idén már második körben tett közzé feketelistát ebben a kategóriában, áprilisban több mint hatvan ilyen kiadványt tiltottak be.
A kifogásolható tartalom miatt a hatóságok a hét elején 29 kínai internetes műsorszolgáltatót is megbüntettek, köztük az ország legnagyobbjait, mint például a naponta százmilliók által látogatott Baidu, Tencent vagy Sohu. A képregényekhez hasonlóan ezek is elsősorban fiatalokra károsan ható tartalmaik miatt kénytelenek büntetést fizetni.
A kínai hatóságok harmadik éve harcolnak az internet megtisztításáért. Tavaly a kampány során összesen egymilliárd károsnak mondott internetes bejegyzést töröltek, 2200 honlap működését függesztették fel, továbbá a kínai blogok, mikroblogok és más közösségi médiaplatformok 20 milliónál is több felhasználói fiókját zárták be a szabályokkal szembemenő tartalmak miatt.
(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:Twitter)

Mancs a bajban! Te is segíthetsz a menhelyen élő állatokon (X)
2024. 05. 09. 12:29
Negyedik alkalommal szervezi meg május 11-12-én (szombaton és vasárnap) a Mancs a bajban! nevű állateledel-gyűjtő akcióját a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány. A jótékonysági kampány keretében az INTERSPAR áruházakban több mint 30 állatvédő szervezet közreműködésével gyűjtenek száraztápot, konzervet, kutyaszalámit, alumínium tasakos nedves eledelt, jutalomfalatot, állatfelszereléseket és tisztító szereket a menhelyeken élő kutyák, macskák támogatására.
Debreceni páros: megnyílt a második INTERSPAR hipermarket (X)
2023. 11. 27. 08:00
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.
Kollégramm: fordítóeszköz segít megérteni munkatársai gondolatait
2023. 04. 14. 12:00
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.
“Most már nem érdekel minket, hogy ki mit gondol” - megjelent a Bohemian Betyars és a Parno Graszt új közös dala (x)
2024. 05. 09. 09:37
Kevés olyan őszinte, zeneileg egy irányba mutató, mégis egymást kiegészítő barátság van, mint amilyen az ország elsőszámú speed-folk-punk zenekara, a Bohemian Betyars, és a cigányzene talán legismertebb hazai képviselője, a Parno Graszt között virágzott az elmúlt években. Ennek szebb kiteljesedése nem is lehetne, mint a most megjelenő, A falu rossza című újabb közös szerzeményük, amelynek alapjául egy híres népdal szolgál, amin természetesen csavartak egy nagyot, és “betyárosították”. A végeredmény önmagáért beszél.
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI (x)
2024. 05. 09. 09:31
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt - pont, ahogy a semmi.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt Nagyváradon
2024. 04. 30. 15:54
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel - közölték az MTI-vel