Jump to content

A Star Wars VII megdöntött minden bevételi rekordot

2015. 12. 22. 09:56

Az első információk alapján Az ébredő erő csak az észak-amerikai bevételi rekordokat döntötte meg - mondjuk azok közül jópárat: az első film lett, ami egy nap alatt 100 millió dollárnál többet keresett, a legtöbb pénzt hozta decemberben, a legtöbbet kereste az első, éjféli vetítésekkel, a legnagyobb IMAX-bevételt produkálta és 238 millió dollárjával messze túlszárnyalta a Jurassic World 208 milliós nyitányát.

A világpiacon is nagyszerűen szerepelt, de nem annyira jól, mint a Universal nyári bemutatója: a Jurassic World tegnap estig még tartotta magát, és 525 millió dolláros első hétvégi bevételével világelsőnek számított. Aztán jött az igazi számolgatás, mert ugye a premier számait becslések adják, az előzetes jegyeladásokra és a szakemberek prognózisára alapozzák őket, a valós számok akkor vannak meg, amikor lezárják a kasszákat, és Marika néni felsepri a popcorn a teremben. Ennek alapján az 517 millió dollárosra becsült bevétel helyett 529 milliót számoltak össze, azaz hivatalosan is Az ébredő erő minden idők leg nagyobb nyitóhétvégéjét termelő filmje.

Az ébredő erő ráadásul úgy hozta be ezt az 529 millió dollárt, hogy kevesebb országban mutatták be, mint a Jurassic Worldöt, például Kínában csak januárban kerül mozikba, márpedig az elég nagy piacnak számít (érdekes, de a Star Wars-mánia ott még nem vert gyökeret, az eredeti trilógiát be sem mutatták annak idején). A Universal elegáns gesztussal vette tudomásul, hogy december 21. óta nem az övék minden idők legjobb nyitánya, és az alábbi képpel gratuláltak a Disneynek.

(MA)