Jump to content

Meghalt Makk Károly

2017. 08. 31. 08:57

A legendás filmrendező, aki Cannes-ban visszajáró vendégnek számított, 92 éves korában hunyt el. 

Életének 92. évében szerdán elhunyt Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze – tudatta az MTI-vel a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, amelynek az elnöke volt.

A magyar és az egyetemes filmművészet rengeteget köszönhet Makk Károlynak, aki a XX. század nagy filmeseivel ellentétben nem szerzői életművet épített, hanem mindig az adott műfajnak rendelte alá elképzeléseit. Így viszont a legkülönbözőbb műfajokban alkotott maradandót.

A Cannes-i Filmfesztiválra hat filmjét – Liliomfi, Szerelem, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka, Egymásra nézve, Az utolsó kézirat – meghívták az Arany Pálmáért folyó versenybe. A Szerelem megkapta a zsűri nagydíját, a katolikus sajtó díját, Darvas Lili és Törőcsik Mari alakítását külön kiemelte a zsűri. A kor sajátos művészetpolitikai elvei miatt, azonban a Liliomfi bemutatójára még nem utazhatott ki a a Cannes-i Filmfesztiválra.

(Forrás: hvg.hu)