Jump to content

Megújul A Pál utcai fiúk

2017. 09. 05. 09:01

A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) és a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum Igazgatósága együttműködési megállapodást kötött a nemzeti filmörökség együttes restaurálása, megőrzése érdekében. Ennek eredményeképp Jancsó Nyika, a „fiatalabb Pásztor” restaurálja A Pál utcai fiúk című Fábri-filmet.

A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) és a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum Igazgatósága együttműködésének keretében a magyar filmek színvilágának digitális felújítása operatőrök közreműködésével zajlik. A filmek fényének, színének korhű újjáteremtése a filmrestaurálás egyik legizgalmasabb, leglátványosabb feladata. A Filmarchívum a régi filmek fényelésére szerencsés esetben magát az operatőrt kéri fel, hogy a filmlabor coloristja (fényelő szakembere) mellé ülve előállítsák azt a látványt, amilyen a film a korabeli bemutató idején lehetett. Az idén restaurálandó filmek közül ezzel az optimális módszerrel készült el Enyedi Ildikó Az én XX. századom című filmjének felújítása Máthé Tibor vagy Török Ferenc Moszkva tércímű munkája Garas Dániel operatőr bevonásával. Még ebben az évben sor kerül Szabó István Mephisto című filmjének fényelésére Koltai Lajos, valamint Sára Sándor 80 huszár című filmjére a rendező-operatőr közreműködésével.

Nehezebb a legjobb partnert megtalálni, amikor a film operatőre már nem vonható be a munkálatokba. A jelenleg folyamatban lévő Fábri-életmű felújítás is ilyen. Fábri legendás alkotótársai, Hegyi Barnabás, Szécsényi Ferenc és Illés György operatőrök pazar látványvilágát korabeli filmanyagok tanulmányozása mellett tanítványaik állítják helyre. Így készült el a májusban Cannes-ban bemutatott Körhinta Szabó Gábor fényelési instrukciói mellett. A korai klasszikus Fábri-filmek – a Hannibál tanár úr, az Édes Anna, a Két félidő a pokolban – fényelését Csukás Sándor operatőr végzi, aki nemcsak Fábrival ápolt közvetlen baráti kapcsolatot, hanem Szécsényi Ferenccel is. A legendás operatőr rá hagyta operatőri forgatókönyveit, fotóit, rajzait, és sokat beszéltek arról, hogy Szécsényi és Fábri hogyan dolgoztak együtt annak idején. Az ötödik pecsét és a Hangyaboly fényelésére Koltai Lajost kérték fel, aki ez utóbbi alkotásban Illés György első asszisztense volt. 

A szintén Illés György által fényképezett A Pál utcai fiúk színvilágának újjávarázslásában pedig a film egyik felejthetetlen színésze, ifj. Jancsó Miklós, azaz Jancsó Nyika működik közre. A később nemzetközi sikereket arató operatőr még 17 évesen alakította a vörösinges fiatalabbik Pásztort, Áts Ferinek pedig a hangját kölcsönözte. E forgatásnak is nagy szerepe volt abban, hogy Jancsó Nyika operatőr lett, miután a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Fábri Zoltán és Illés György tanítványa volt.

(Forrás: kultura.hu)