Jump to content

Hamarosan DVD-n az Arany Medve-díjas Testről és Lélekről

2017. 12. 06. 14:41

A Testről és lélekről március eleje óta rendületlenül látható a mozik műsorán, eddig közel 90 ezer néző váltott rá jegyet. Karácsony előtt a rajongók már DVD-n is megvásárolhatják az Arany Medve-díjas filmet. Enyedi Ildikó alkotása december 14-én kerül a boltok polcaira, a megjelenés előtt néhány nappal azonban egy dedikálás keretében már megvásárolható lesz: a Három Holló kávéházban (1052 Budapest, Piarista köz 1., bejárat a Szabad sajtó úton), december 12-én délután fél 5 és fél 6 között Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró, Muhi András és Mécs Mónika producerek, valamint Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők várja az érdeklődőket.

Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád?

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett, és harmadik, egyben befejező évadja októberben kerül a képernyőkre.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin. A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút). Magyarországon forgalmazza a Mozinet.

A Testről és lélekről DVD fogyasztói ára 2990 Ft. A kiadványon lesz angol felirat, valamint a halláskárosultak számára magyar felirat, amely az Uránia Nemzeti Filmszínház támogatásával került a lemezre. A lemez extraként tartalmaz két kivágott jelenetet, két próbafelvételt összevágva, amelyben Borbély Alexandra játssza a pszichológust és Máriát is.

December 12-én délután 16.30-17.30- ig Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró, Muhi András és Mécs Mónika producerek, valamint Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők várja az érdeklődőket a Három Holló kávéházban (1052 Budapest, Piarista köz 1., bejárat a Szabad sajtó úton).

(Forrás: kulturmozaik.hu)