Jump to content

Japán üzletember fizeti a római piramis helyreállítását

2014. 07. 17. 14:13

Kétharmadát már restaurálták a Rómában álló ókori Cestius-piramisnak, amelynek felújítását Jagi Juzo japán milliomos finanszírozza.

A japán üzletember és Dario Franceschini olasz kulturális miniszter együtt látogatott el kedden a Cestius-piramishoz, amelynek nagy részét már megszabadították a műemléket eddig eltakaró állványoktól. Bejelentették, hogy a piramis teljes helyreállítása jövő nyárra készül el.

A Kr.e. 18. és 12. között épített piramist az Augustus korában élő gazdag Caius Cestius római praetor emeltette saját sírhelyeként. A több mint harminchat méter magas, carrarai márvánnyal borított műemléket utoljára a hatvanas években restaurálták. Azóta a római járműforgalom közepén álló piramis sokat károsodott, benőtte a gyom, és eredeti csillogó fehér színét is elveszítette.

„Rómában járva vettem észre, hogy a piramisnak fehérnek kellene lennie. A fehér ugyanis a kedvenc színem. Úgy gondoltam, én teszem lehetővé a műemlék újjászületését.” - számolt be az újságíróknak a fehér öltönyben nyilatkozó Jagi Juzo. Az olasz divatcikkek japán importjából meggazdagodott üzletember 2 millió euróval (600 millió forinttal) finanszírozta a piramis helyreállítását. Arról is beszélt, hogy a piramis átadása után kész más római műemlékek restaurálásában is segíteni.

(fotó: panoramio.com, forrás: MTI)