Jump to content

Kiosztották a Vígszínház díjait

2014. 07. 19. 09:20

Számos díjat adtak át a Vígszínházban az elmúlt évad művészi teljesítményeinek elismeréséül. A díjazottak között találjuk Csőre Gábort, Halász Juditot, Keleti Éva fotóművészt és Hegedűs D. Gézát is.

A Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt Várkonyi Zoltán alapította 1971-ben, a színház 75. születésnapján. A Víg egykori direktoráról elnevezett díjat kétévente, titkos szavazás alapján ítélik oda egy-egy kollégának az évadban nyújtott színészi munkája alapján. Idén ezt a díjat a Toldiban nyújtott nagyszerű alakításért Csőre Gábor nyerte.

„A kiscsillag is csillag” díjjal járó emlékgyűrűt Szatmári István emlékére felesége, Szatmári Liza alapította. Szatmári István 1951-ben szerződött a Vígszínházhoz, melynek haláláig tagja volt és fanyar humorával számos epizódszerepben nyújtott feledhetetlen alakítást. „A kiscsillag is csillag” díjat idén Az álomkommandóban nyújtott alakításáért Telekes Péter nyerte el.

A „Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat” Roboz Zsuzsi festőművész hozta létre 1991-ben, édesapja, Roboz Imre emlékére, aki a két világháború között csaknem két évtizedig volt a Vígszínház igazgatója. Ezt a díjat az alapító rendelkezéséhez híven, a színház művészeiből álló, titkosan választott zsűri ítéli oda és az a színész, rendező, igazgató, tervező, vagy más művész nyeri el, aki a Vígszínház tagjaként kiemelkedő teljesítményével, kreatív munkájával emelte a Vígszínház művészi rangját, hírnevét és tekintélyét. A Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat 2014-ben Halász Judit nyerte el.

Harsányi Zsolt újságíró, műfordító, a Vígszínház volt direktora emlékére Amerikában élő családja alapított díjat. Harsányi Zsolt 1938 és 1943 között volt a Vígszínház igazgatója, emellett színműveket írt és fordított. Számos dalát, jelenetét, egyfelvonásosát mutatták be kabarékban is. A díjat a Kuratórium idén Keleti Éva fotóművésznek ítélte.

Ajtay Andor, a társulat egykori legendás színésze is alapított egy emlékdíjat. Ajtay 1932 és 1943 között, majd 1945 és 1959 között volt a Vígszínház tagja. Színpadi rutinját rendezőként is kamatoztatta. Az Ajtay Andor emlékdíjat a társulat által kiválasztott zsűri döntése alapján minden évben az a két színész – egy nő és egy férfi – kapja, akik az évadban a legjobb alakítást nyújtották. A zsűri Az álomkommandóban nyújtott kiváló alakításáért Tornyi Ildikónak ítélte az egyik díjat. Idén megosztva adták ki a férfi színésznek járó díjat, amelyet Csőre Gábornak és Fesztbaum Bélának ítéltek oda.

A társulatért végzett odaadó munkájáért, kimagasló művészi teljesítményéért, valamint A revizorban nyújtott feledhetetlen alakításért Vígszínház-díjat kapott Hegedűs D. Géza.

(fotó: sikerado.hu, forrás: szinhaz.hu)