Jump to content

Horváth László Xavér életmű-kiállítása Szekszárdon

2014. 08. 07. 19:28

Az idén hetvenéves Horváth László Xavér festő- és grafikusművész alkotásaiból rendez kiállítást a szekszárdi Művészetek Háza, a tárlat a jellemzően a háttérben dolgozó művész négy és fél évtizedes munkásságából ad ízelítőt. A szombaton nyíló és szeptember 14-ig látogatható kiállításon több mint hetven, technikájában és stílusában egyaránt változatos képet láthat a közönség a nagyobb nyilvánosság előtt kevéssé ismert alkotótól.

A Képzőművészeti Főiskolát 1968-ban Kádár György és Konecsni György tanítványaként elvégzett Horváth László Xavér az 1970-es évektől elsősorban reklámgrafikával, kiállítási installációkkal foglalkozott; közben a képzőművészettel sem hagyott fel, erről azonban évtizedeken át néhány csoportos és öt - 1979-ben és a 2000-es években rendezett - egyéni kiállítása tanúskodott. Művészetében a kezdeti, a korhoz viszonyítva is invenciózus expresszivitást egy zárt, geometrikus, minimalista, a pop-artra, a konceptualizmusra emlékeztető világ, de esetenként a szentendrei iskola lírai szürrealizmusa felé nyúló szemlélet követi, ami nem zárja ki a Bauhaust idéző kompozíciókat sem. Ábrázolási eszközei között a hagyományos olajtecnhika, a szitanyomat, a tempera, faplasztika ugyanúgy megtalálható, mint az alumíniumkollázs vagy a samottagyag-plasztika.

A Csepeli Galéria után Szekszárdon másodszor bemutatandó életmű-kiállításon mások mellett korai munkái közül az 1967-es Akt és csatajelenet, meghatározó erejű Figura és háttér, későbbi, nonfiguratív művei közül a Kocka nr. 1 olaj- és grafikai változatai lesznek láthatóak, a tárlat része Triptichon című geometrikus sorozata, a Bauhaus című faplasztika és a 2000-es években született, Ranch Made in Hungary címet viselő síkplasztika, amely korhadt deszkán farkasfogas magyar zászlót és Árpád-sávos zászlót jelenít meg.

(fotó: szeki.hu, forrás: MTI)