Jump to content

Elhunyt Glenn Cornick, a Jethro Tull alapító basszusgitárosa

2014. 08. 31. 17:37

Hatvanhét évesen szívelégtelenségben, hawaii otthonában meghalt Glenn Cornick brit zenész, a Jethro Tull progresszívrock-zenekar alapító gitárosa. Fia, Drew Cornick közlése szerint pénteken elhunyt apját egy hospice-házban érte a halál. Mint mondta, a zenész élete utolsó pillanatáig „ragyogó, de házsártos” volt.

Glenn Cornick 1967-től három éven át volt a progresszív rock egyik legjelentősebb zenekarává vált együttes első basszusgitárosa. A zenekar honlapján megjelent nekrológja szerint a basszusgitáros mély zenei ismerete, nyitott és derűs személyisége feldobta a Jethro Tull korai koncertjeit.

A szemüveges, hippihajpántos muzsikus az angliai Cumbria grófságban született 1947. április 23-án, itt kezdett el zenélni, a basszusgitározás miatt még a gimnáziumot is otthagyta, Blackpoolba ment szerencsét próbálni. Itt találkozott Ian Andersonnal, a Jethro Tull későbbi frontemberével is. Lutonban akadtak össze Mick Abrahams gitárossal és Clive Bunker dobossal. Ez a négyes alakította meg 1968 februárjában a Jethro Tull első formációját.

Az együttesből való kilépés után Glenn Cornick megalakította saját, progresszív ihletésű együttesét, a Wild Turkeyt, de a csapat nem volt hosszú életű. Közben a Jethro Tull szép lassan a legnagyobbak közé emelkedett és Cornick bandája időnként Andersonék előzenekara lehetett. Cornick a Turkey után megalakította a Parist, majd 1977-ben visszavonult a zenétől, éveken át egy élelmiszercég termékmenedzsereként dolgozott. A zene azonban visszacsábította és 1996 után ismét működött a Wild Turkey, több lemezük is megjelent.

(fotó: stinnettmusic.com, forrás: MTI)