Jump to content

Négy bemutatót tervez a Radnóti Színház

2014. 09. 02. 15:38

Az idei szezon, amelyben négy bemutatót terveznek, hagyományosan szeptember 17-én a Színház hátulról elnevezésű rendezvénnyel indul a Radnóti Szíházban.

A színház alappillérei a hagyomány, a megújulás és a nyitottság. A kísérletező kedv megmutatkozik a vendégrendezők meghívásában, a formai újítások és friss műfajok bevezetésében, míg a hagyományápolás a klasszikus művek bemutatását, értékteremtő és értékálló előadások létrehozását jelenti - olvasható a Színház közleményében. Bálint András igazgató 30. évadát kezdi a budapesti teátrum élén.

A 2014/2015-ös szezon a Radnóti Színházban szeptember 17-én, hagyományosan a Színház hátulról elnevezésű, kulisszajárással egybekötött évadismertető eseménnyel indul. A színház ott lesz több budapesti kulturális rendezvényen is: szeptember 6-án a Pozsonyi Pikniken, szeptember 20-án pedig a Színházak éjszakáján találkozhat a társulattal a közönség.

A színház a jelenleg futó 12 előadás mellett az idei évadban négy premierre készül: a világirodalom két klasszikusa és két magyar színdarab - egy 19. század végén írt és egy új, a Radnóti társulatára írott mű is - helyet kap a repertoárban. Emellett két slam poetry estre is sor kerül az évadban, valamint október közepén a színházba látogat a Bukaresti Nemzeti Színház egy monodrámával.

Az első bemutató egy mitikus családtörténet: az Oresztész. "Euripidész antik tragédiaszerző létére meglepően gazdag humorral ábrázolja egy elátkozott család drámáját, ahol generációról generációra öröklődik a bűnök és a bosszúállás terhe" - áll az előadás ismertetőjében. A darabot Horváth Csaba, a fizikai színház magyarországi képviselőjeként ismert koreográfus-rendező állítja színpadra. A főszerepekben két fiatal színészt, Rétfalvi Tamást és a frissen a színházhoz szerződött Martinovics Dorinát láthatja a közönség, a bemutatót október 5-én tartják.

Karácsony előtt, december 21-én Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényének színpadi változatát láthatják a nézők. Az előadást Valló Péter rendezi, a négy fivér szerepében Adorjáni Bálint, Rétfalvi Tamás, Szabó Kimmel Tamás és Pál András látható, az apát Gáspár Sándor alakítja. Csiky Gergely Buborékok című komédiáját a Mohácsi testvérek átiratába viszik színre, az előadást Mohácsi János rendezi, a premiert február végén tartják.

Az utolsó, április végi bemutató műfajteremtő előadás, spam-operett. Tasnádi István új darabját Rudolf Péter állítja színpadra. Az előadásban elhangzó zenéket Dinyés Dániel, a dalszövegeket Hajós András írja.

(fotó: semmelweis.hu, forrás: MTI)