Jump to content

Ma nyílik meg az ARC kiállítás

2014. 09. 05. 14:36

A Macskabajusz Művek Egyenlőség, testvériség, közbeszerzés című, felemás futballpályát ábrázoló plakátja lett a 14. ARC plakátkiállítás pályázatának győztes munkája, melyet a többi 110 pályaművel együtt péntektől láthat a közönség az Ötvenhatosok terén.

A második díjat a zsűri Herr Milánnak ítélte Hungarian in Europe című plakátjáért, a harmadik helyezett pedig Halász Géza lett Csúcsforgalom című pályaművével. A legpimaszabb, legkedélyborzolóbb alkotásnak járó Borz-díjat a Hiszek egy… című plakátért Szinovszki Magdolna és Szamosi László vehette át, a HVG ARC+ díját Gutema Dávid kapta Orosz báb című alkotásáért, a Hammer Advertising legütősebb ötlet különdíjával pedig Faniszló Ádám Szabadság című munkáját ismerték el.

A Te miben hiszel? mottóval meghirdetett, idei ARC pályázatra több mint 1100 munka érkezett, amelyek közül szeptember 21-ig 84 kép óriásplakáton, további 27 pedig úgynevezett gyűjtőplakáton látható – közölte Geszti Péter, az ARC egyik alapítója a Szépművészeti Múzeumban megtartott díjátadó előtt.

Erdős Virág költő, zsűritag hangsúlyozta: „Most jött el igazán annak a tétje, hogy mennyire merjük vállalni az arcunkat. Akadt, aki például üres képet adott be arra a kérdésre válaszolva, hogy miben hisz, de sokaknak sikerült személyes válaszokat felmutatnia.”

Bakos Gábor, az ARC ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nagyon nehéz volt megszervezni az idei kiállítást, mert „ma Magyarországon ez a szabados rendezvény igen nehezen talál partnerekre. A szervezők ezért kénytelenek támogatói kampányt indítani, hogy jövőre ismét lehessen ARC plakátkiállítás.”

A pályázat anyaga digitális formában a www.arcmagazin.hu honlapon érhető el.

(fotó: origo.hu, forrás: MTI)