Jump to content

Nagy Alfréd kapta az idei Kaszás Attila-díjat

2014. 09. 09. 13:21

Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház társulatának tagja vehette át idén a Kaszás Attila-díjat. Rajta kívül még Pogány Judit és Schneider Zoltán voltak esélyesek a kitüntetésre.

A művész – aki az elismerés átvételekor azt emelte ki, hogy rengeteg embernek tartozik köszönettel, de közülük csak párját, Szendét említette – a hétfő esti, a Győri Nemzeti Színházban megrendezett gála után újságíróknak arról beszélt: fontosnak tartja, hogy a színészek tükröt tartsanak az emberek elé, de ezt a mélységeket megmutatva, nem pedig a felszínt súrolva kell megtenni.

Manapság a színház és a televízió is egyre inkább a szórakoztatás irányába hajlik, ilyen esetben még inkább szükség van olyan alkotásokra, olyan produkciókra, amelyek megpróbálják a mélyebb rétegeket is megérinteni, „én inkább ebben vennék részt szívesen, mint a habok tovább-habosításában.” – jelentette ki Nagy Alfréd.

Az ünnepségen elhangzott: az elismerés azokat hivatott díjazni, akik az előző évadban egyszerre mutattak kiemelkedő színvonalú művészi teljesítményt és fejtettek ki jelentős közönségszervező tevékenységet társulatukon belül, megjelenítve a díj mottóját is: Embernek lenni nem szerep.

A négy napon keresztül zajló Színészünnepet záró díjátadó előtt Pogány Judit, az Örkény Színház művésze, Schneider Zoltán, a Radnóti Színház társulatának tagja és Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze versengett a díjért.

A korábban legtöbbször a fővárosban megrendezett Színészünnep Pécs és Székesfehérvár után látogatott a kisalföldi megyeszékhelyre. Az idei díjra mintegy negyven magyar nyelven játszó teátrum állított jelöltet, akik maguk közül választották ki a három döntőst.

Pogány Judit Örkény Macskajátékának Orbánnéjaként, Schneider Zoltán Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művének Johanjaként, míg Nagy Alfréd Tadeusz Slobodzianek kortárs lengyel szerző Ilja prófétájában, a Második szerepében lépett fel a fesztiválon.

Nagy Alfréd 1977-ben született Gyergyószentmiklóson és 2001-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. Több filmszerepet tudhat maga mögött, 2003-ban a legjobb drámai páros díjával tüntették ki a sepsiszentgyörgyi Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, 2009-ben pedig a Fiatalok Kisvárdáért nevű szervezet Őstehetség díját vehette át a Magyar Színházak XXI. Fesztiválján.

(fotó: 7ora7.hu, forrás: MTI)