Koncertek és kiállítás a Várkert Bazárban
Együttműködés kezdődött a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny és a Várkert Bazár között: koncertek, workshopok, nyilvános próbák mellett interaktív Virtuózok-kiállítás is nyílik az épületben nyár végén.
A programokat felvezető keddi sajtótájékoztatón L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta: olyan kezdeményezésről van szó, amely nagyszerűen kihasználja a Várkert Bazár adottságait, emellett ahhoz a szellemiséghez is szervesen kapcsolódik, amely a hagyományok ápolását előremutató, progresszív elemekkel ötvözi.
Peller Mariann, a Virtuózok producere az MTI-nek elmondta: a június 7-i nyitóhangverseny után szeptembertől folytatódnak a koncertek körülbelül havi rendszerességgel, később a második széria forgatása során még gyakrabban, a tervek szerint havonta 2-3-szor lesznek koncertek a Várkert Bazár multifunkcionális termében. Az ifjú tehetségekkel olyan vendégfellépők zenélnek majd újra együtt, mint a 2 Cellos, Thomas Hampson, Bogányi Gegely vagy Baráti Kristóf. A 2016-os szériára olyan külföldi hírességeket szeretnének meghívni, mint Anna Netrebko, Ennio Morricone, Lang Lang vagy David Garrett – árulta el Peller Mariann.
Az együttműködés másik fő területe egy interaktív Virtuózok-kiállítás létrehozása a Várkert Bazárhoz tartozó Déli Palotákban.
A nyár végén nyíló, és év végéig biztosan látogatható kiállítás több állomásból áll majd, amelyeken egy okostelefon-alkalmazás – vagy nyomtatott segédlet – segítségével lehet végighaladni – magyarázta Peller Mariann. A gyerekek kipróbálhatnak többek között egy nagy hangszert, amelyen egyszerre 16-an tudnak együtt zenélni, muzsikálhatnak valamelyik "veterán" vagy 2016-os virtuózzal, megmérethetik magukat egy zenetanár előtt, vagy lefotóztathatják magukat a zsűritagok viaszmásával. Aki minden állomáson végighaladt, a műsorban látotthoz hasonló imázsfilm forgatását nyerheti. A műsor producere kitért arra is, hogy aktívan folyik a Kis Virtuózok Alapítvány munkája, a nyárra európai koncertkörútra mennek, és tervben van egy japán turné is. Batta András zenetörténész, az alapítvány kuratóriumának tagja, a Zeneakadémia volt rektora úgy fogalmazott: a Kis Virtuózok Alapítvány az egész magyar zeneoktatás "marketing zászlóshajója" kíván lenni. Úgy vélte, az immár mozgalommá vált Virtuózok legnagyobb hozadéka az volt, hogy a komolyzene az utca emberét is elérte, úgy beszéltek a műsor fejleményeiről, mint a futballról.
(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:mediaklikk.hu)

Mancs a bajban! Te is segíthetsz a menhelyen élő állatokon (X)
2024. 05. 09. 12:29
Negyedik alkalommal szervezi meg május 11-12-én (szombaton és vasárnap) a Mancs a bajban! nevű állateledel-gyűjtő akcióját a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány. A jótékonysági kampány keretében az INTERSPAR áruházakban több mint 30 állatvédő szervezet közreműködésével gyűjtenek száraztápot, konzervet, kutyaszalámit, alumínium tasakos nedves eledelt, jutalomfalatot, állatfelszereléseket és tisztító szereket a menhelyeken élő kutyák, macskák támogatására.
Debreceni páros: megnyílt a második INTERSPAR hipermarket (X)
2023. 11. 27. 08:00
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.
Kollégramm: fordítóeszköz segít megérteni munkatársai gondolatait
2023. 04. 14. 12:00
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.
“Most már nem érdekel minket, hogy ki mit gondol” - megjelent a Bohemian Betyars és a Parno Graszt új közös dala (x)
2024. 05. 09. 09:37
Kevés olyan őszinte, zeneileg egy irányba mutató, mégis egymást kiegészítő barátság van, mint amilyen az ország elsőszámú speed-folk-punk zenekara, a Bohemian Betyars, és a cigányzene talán legismertebb hazai képviselője, a Parno Graszt között virágzott az elmúlt években. Ennek szebb kiteljesedése nem is lehetne, mint a most megjelenő, A falu rossza című újabb közös szerzeményük, amelynek alapjául egy híres népdal szolgál, amin természetesen csavartak egy nagyot, és “betyárosították”. A végeredmény önmagáért beszél.
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI (x)
2024. 05. 09. 09:31
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt - pont, ahogy a semmi.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt Nagyváradon
2024. 04. 30. 15:54
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel - közölték az MTI-vel