Jump to content

Kiemelkedő látogatottság a Budapest Bábszínházban

2015. 06. 23. 09:08

Kiemelkedő látogatottsággal zárta évadát a Budapest Bábszínház, amely a 2015/2016-os évadban is minden korosztály számára tervez bemutatókat. A 2015/2016-os évad első felében mutatják be a Beatrix Potter meseregényéből készült Nyúl Péter című darabot Ellinger Edina rendezésében, amely az óvodásoknak szól.

Az alsó tagozatosok - részben új szereposztással - ismét láthatják Lázár Ervin klasszikusát, A legkisebb boszorkányt Lengyel Pál rendezésében. Az ifjúsági és felnőttkorú közönség számára pedig a Trafó - Kortárs Művészetek Házában, a Természetes Vészek Kollektívával együttműködésben készül az Oidipusz-karantén Veres András rendezésében - közölte a játszóhely az MTI-vel.

A Budapest Bábszínház 390 előadását a 2014/2015-ös évadban 98 ezer 391 néző látta, ami az előző szezonnal megegyező, 101 százalékos látogatottságot jelent.

A színház alapfeladatának tekinti a gyermek- és ifjúsági korosztály megismertetését a színházzal, ugyanakkor a műfaj hagyományainak ápolása mellett a kísérletezésre is nagy hangsúlyt fektet. Ennek megfelelően a 2014/2015-ös évadban A báb nem korosztály, hanem műfaj! mottó jegyében erősödött az ifjúsági- és felnőtt repertoár, ugyanakkor nem csökkent az óvodás és kisiskolás nézőknek szánt produkciók száma sem.

(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:richpoi.hu)