Jump to content

Szombaton kezdődnek a balatonfüredi borhetek

2015. 08. 05. 09:52

Szombattól három héten át várja a látogatókat a balatonfüredi borhetek programsorozata, amelyben újdonságként idén fiatal borászok borbemutatói is szerepelnek.

Mészáros József elmondta, hogy mintegy harminc szőlőfajtából készülő csaknem 250 féle bor szerepel majd a kínálatban.
A tavalyi időjárás az illatos fajtáknak kedvezett, a tramini, a muskotály, a cserszegi fűszeres, az Irsai Olivér szép borokat adott.

A 2014-es borok könnyedek, játékosak, ami ideális a nyári melegben – fejtette ki a borász, hozzátéve, hogy az idei borhét egyik nagy kedvence a rozé lesz, de újra magas ázsiójuk van a rizlingeknek is.

Idén két új borászat települ ki a Tagore sétányra, a Brazíliában éveken át borászként dolgozó dörgicsei Lakatos Tibor pincészete, illetve a közelmúltban alapított Zelna Borászat, és ebben az esztendőben először a Balatoni Borok Háza is jelen lesz a sétányon, ahol összesen huszonöt borász várja a látogatókat – fogalmazott Mészáros József.

A rendezvényen kizárólag a Balatonfüred-csopaki borvidék borászai vehetnek részt, közülük is azok, akik megfelelő pontszámot értek el a városi borversenyen – fűzte hozzá.

Újdonság, hogy a hagyományos ünnepi megnyitó előtt bemutatkozik a Balatonfüred-csopaki borvidék fiatal borászaiból álló Rizling Generáció. A 22 tagot számláló egyesület a borhetek hétköznapjain borbemutatókat rendez majd – jegyezte meg Mészáros József.

A borászok mellett 3 pecsenyesütő, egy cukrászda, valamint 15 kézműves, illetve néhány pálinkaház is várja a látogatókat. Az augusztus 30-ig tartó programsorozat idején a Kisfaludy Színpadon minden este lesznek koncertek, fellép mások mellett Szalóki Ági, a Kaláka, Ferenczi György és a Rackajam, a Mystery Gang és a Mary Popkids.

(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:tozsdeforum.hu)