Jump to content

27 képtelen történet – Mesék felnőtteknek

2015. 08. 21. 10:15

Olvasni jó. Novellákat főleg. Novellaantológiákat pedig, ha még az egyik kedvenc kortárs fantasy íróm jegyzi, különösen. Arról az aprócska tényről nem is szólva, hogy ez a gyűjtemény már a címével és alcímével is sokat ígér. 27 képtelen történet – Mesék felnőtteknek.

Az átlagos mozijáróknak Neil Gaiman neve a Csillagpor és a Coraline filmek kapcsán csenghet ismerősen. A bennfentesebbeknek az Amerikai istenek és a fentebbi filmek alapjául szolgáló könyvek, és még egy fél tucat másik (itthon többé-kevésbé ismert) könyv kapcsán lehet árulkodó az író neve. Az igazán vájtfülűek pedig a Sandman-képregényeket hozhatják fel ékes példának Neil Gaiman kreativitása mellett.
Itt kell hozzátennem, hogy ő az az ember, aki rászoktatott a verses- és novellás könyvek előszavainak végigolvasására. Ugyanis nála minden egyes novellának története van, mindegyikhez fűződik egy kis anekdota vagy elbeszélés, ami hol még meseszerűbbé, hol még furcsábbá vagy épp ellenkezőleg, még emberibbé teszi az írást.
És most ez az ember egy barátjával, Al Sarrantonioval összeállva antológiát adott ki a kortárs angolszász írók közreműködésével. Itthon is ismert, kevéssé ismert és eddig még ismeretlen írók alkotásai szerepelnek benne, stílusukat és tartalmukat tekintve eléggé széles skálán mozogva, mégis egy gondolatra felfűzve. Ezek a novellák ugyanis nem a gyerekeknek és a fiataloknak szólnak. Mert hát ki akarna a gyermekének felolvasni egy olyan történetet, amiben egy önmérsékletet gyakorló sorozatgyilkost követhetünk nyomon? Vagy amiben az ismeretlentől lassan megőrülő (megőrülő?) asztronauták utolsó kalandjának lehetünk tanúi? Vannak persze olyan történetek is, amelyek minden korosztálynak és korosztályhoz szólhatnak, de többségükben meghökkentő, zavarbaejtő vagy egyenesen zavaró novellákat kapunk. Mégis végigolvassuk mindet. És miért? A válasz egyszerű: mert tudni akarjuk, mi történik az aktuális oldal után. És a következő után. És azután. Mert ahogy a bevezetőben megtudhattuk, a legnagyobb dicséret, amit egy történetmondó kaphat, négy egyszerű szó csupán: És mi történt azután?

(szl)

(forrás: kulturmozaik.hu / fotó: sfmag.hu)