Jump to content

Kiállítóhely a valamikori imaházban

2015. 10. 07. 20:13

Magyarországon a történelmi idők során a magyarországi zsidó népesség – az előforduló üldöztetések ellenére is, – megőrizte életmódját, vallását. Ennek a Budai Várban a régészek által feltárt, ma már mindenki által látogatható emléke a Táncsics utcai zsidó imaház. A Budapesti Történeti Múzeum kiállítóhelyeként üzemelő egykori zsidó imaházat, illetve a budai zsidóság történetét Dr. Végh András régész-főmuzeológus mutatja be.

Az itt található imaház történetéről mit tudna elmondani nekünk?

Kicsit csalóka a Zsidó imaház elnevezés, hisz ez valójában a Budapesti Történeti Múzeum egyik kiállítóhelye, ami múzeumként működik. Bár csak egy teremből áll, de érdekessége, egyedisége miatt igazi kuriózumnak számit. Szerepelünk a külföldi útikönyvekben, emiatt a zsidó látogatóink száma is jelentős. Két éve sikerült a Mazsihisz anyagi támogatásával felújítanunk, akkor kifestették, és új tablók is készültek.

Az itteni legfontosabb tárgyi emlékek, a falra festett ábrák, a Dávid csillag és az íj, melyek sorokat tartalmaznak a Bibliából. Ezek a török korban, a XVII. században készülhettek. Maga az épület ennél régebbi középkori építmény, a benne található oszlop a XIV. századból való. Ez az imaház biztos nem a legfontosabb vallási hely volt, hiszen az utca túlsó oldalán kiásták – bár nem lett teljesen feltárva - a nagy zsinagóga maradványait.

Az 1960-as években egy műemlékvédelmi helyreállítás során találták meg a falon lévő rajzolatokat, s ezek nyomán elindulva épült ki a ma is látható imatér. Még sok kérdést nem tudtunk megválaszolni, mivel ha ez zsinagóga lett volna, kellett volna benne lenni egy tóraszekrénynek – ez egy olyan fülke, ahol a tekercseket tárolják – ami felé fordulva imádkoznak a hívek, s középen egy megemelt emelvénynek, ahonnan imádkoznak, s ahol olvassák a Tórát. Mivel ezeknek itt nem található nyoma, feltételezhető, hogy ez nem egy közösségi tér, sokkal inkább egy magán áhítatra alkalmas hely lehetett.

(MA)