Jump to content

Hol leszel ma ötkor? - Sirius Teaház

2015. 10. 12. 16:30

„Alice végigment a folyosón, bemászott a szekrénybe, majd megkérdezte Harry Pottertől, hogy merre van Lucy Pevensie és három testvére.”

Nagyjából így nézne ki, ha hullafáradtan impró stílusban kellene mesélnem a gyerekemnek lefekvés előtti esti mesét. Bár lehet, pont emiatt maradna ébren, én pedig közben egyre jobban belezavarodnék a történetbe, amit én kezdtem el mesélni. De ez még odébb van, addig pedig van időm gyakorolni.
Ugyanakkor a fenti mondat tökéletesen leírja azt az érzést, ami a Sirius Teaházban történt első látogatásomkor fogott el. Már amikor a Bródy Sándor utcán felhívták a figyelmemet a nyitott pincelejáratra és a nyitva levést helyettesítő „A felvonó üzemel” táblára, már akkor éreztem, hogy jó helyen járok. És valóban. Az első helyiség épp csak annyira kaotikus és bolondos, hogy még ne zavarjon meg senkit. Bár amikor kiderült, hogy a szoba sarkában álló kemencébe is be lehet bújni, felvontam a szemöldököm. A második szobában már le kellett venni a cipőt, mert hát a szőnyegekre vigyázni kell. Itt már volt néhány felülős, bekucorodós zug, de még ezek sem leptek meg annyira, épp csak konstatáltam, hogy milyen mókás. Aztán megmutatták a szekrényt, hogy bújjak be. Itt már kezdett furává válni a történet, de miért is ne? Ami pedig a szekrény után történt… Alice rossz ajtón ment be, Narniában összehaverkodott a Pevensie gyerekekkel, majd közösen felfedezték Fantáziát és Sohaországot. A hatás pedig? Lenyűgöző. Színpompás és részletgazdag festmények a falakon és a plafonon, számos beülős zug, némi kötélpálya és pallón egyensúlyozás, mindeközben pedig alig egy falnyira vagyunk a „normális” világtól, és egy falba vágott kis ablakon kommunikálni is tudunk az ottaniakkal. Ami azért nem árt, ha teát akarunk rendelni.
Márpedig teát akarunk rendelni. Esetleg kávét, forró csokoládét, limonádét, gyümölcslevet vagy más frissítőt. Meg süteményt. Vagy valami harapnivalót. Ha nagykorúak vagyunk, akkor talán egy vízipipa is belefér. Sőt, kifejezetten kellemes egy nagy bögre kávékülönlegességgel és egy vízipipával tanulni itt. Kipróbáltam, működik. De ha csak beszélgetni, szerep- vagy társasjátékozni vágynánk, azt is könnyűszerrel megtehetjük. Hozhatunk is, de van is itt egy-két doboz elfekvőben. Akárhogy is, ide valóban érdemes nyitottan és felszabadultan érkezni.
És hogy fordítsunk a populáris retorikán, a Sirius nem csak a siriusiaké! Mindenki bátran eljöhet.

(szl)

(forrás: kulturmozaik.hu / fotó: vibu.hu ; tbke.hu)