Jump to content

Budapest folkváros

2015. 10. 19. 16:16

Elkészült a Budapest Folkfőváros c. kisfilm, melyet a Fonó Budai Zeneház készített. A film a „Folk-országimázs” bemutatására és erősítésére törekszik – a mintegy 100 táncos, zenész és énekes mellett olyan művészek szerepelnek benne, mint Herczku Ági, Pál István Szalonna, Bognár Szilvi vagy Kubinyi Julcsi. Szeptember 22-én vették fel a Szent István Bazilikánál, a mai naptól megtekinthető.

2015. szeptember 22-én, kedden több mint 100 táncos, zenész és énekes töltötte be a Szent István Bazilika előtti teret és járt el egy mezőségi szökős és sűrű csárdást az utca népének. A 20 éves Fonó többek között így ünnepel: ahogyan év közben két évtizede táncházak, nép- és világzenei koncertek töltik be a sztregova utcai zeneházat, most ugyanezt kihozták az utcára, hogy azok is részesei lehessenek egy nagy falusi mulatságnak, akik eddig még nem jártak náluk. Összesen hétszer járták el a táncot, így majd’ ezer ember láthatta, köztük sok külföldi turista. Ebből született a Budapest Folkfőváros c. kisfilm, amiben többek között szerepel Herczku Ágnes, Pál István Szalonna, Bognár Szilvia, Paár Julianna, Navratil Andrea, Kubinyi Júlia és több táncegyüttes táncosai, így a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Bartók Táncegyüttes, a Bem Táncegyüttes, Fitos Dezső és Kocsis Enikő.

(MA)