Jump to content

Virtuózok és sztárok viadala

2016. 01. 26. 08:55

A fiatalabb korosztályt szólítja meg a Virtuózok Viadala hangversenysorozat, amelyben a magyar tehetségek külföldi sztárokkal mérik össze tudásukat. Tavaly a zongoristák és a csellósok mutathatták meg, mit tudnak, idén, február 27-én pedig a hegedűvirtuózoké lesz a színpad Alexander Rybak sztárvendéggel.

Az egész ország megszerette a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsor versenyzőit, akikkel először a televízió képernyőjén, majd élőben is találkozhattak a koncerteken. A Virtuózok Viadalán szintén az övék, valamint egy előre meghatározott hangszeré a főszerep. A hangversenysorozat 2015 őszén indult a Várkert Bazárban, és most folytatódik. Az ifjú tehetségek egy meglepetésvendéggel mérik össze tudásukat, méghozzá úgy, hogy a produkció alatt a közönség nem látja a zenészeket.

Más típusú ez a koncertsorozat, mint amelyet korábban megszokhattunk. A cél, hogy a játékos viadallal a fiatalabb korosztályt is megszólítsuk – mondta el Peller Mariann producer január 28-án a Várkert Bazárban, a Virtuózok kiállítás egyik termében. Kiemelte: ez lesz a harmadik koncert, és egyben a sorozat csúcspontja, hiszen Alexander Rybak hegedűművész fog párbajozni Sándor Zolival, a Virtuózok tehetségkutató egyik felfedezettjével. A producer megjegyezte: azért Rybakot kérték fel, hogy általa még több fiatalhoz elérjenek. A koncertekkel ugyanis azt a missziót viszik tovább, hogy minél szélesebb körben megismertessék és megszerettessék a komolyzenét.

Láthatatlan művészek

Peller Mariann elmondta, hogy a koncerteken a Virtuózok egyik versenyzője és a meglepetés vendég paraván mögött fog előadni egy rövid darabot, hogy a közönség ne lássa őket. A szünetben aztán mindenki szavazhat a láthatatlan zenészekre, a koncert végén pedig a szervezők a színpadon adják át a nyertes művésznek a díjat.

A producer megjegyezte, hogy a koncertek otthonául azért a Várkert Bazárt választották, mert a Déli Palotában kiállítást nyitottak a Virtuózok műsorról, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a hangszerekkel, kézbe foghatják és kipróbálhatják őket.

Sikota Krisztina, a Várgondnokság kulturális igazgatója hozzátette: már egy éve elkezdték tervezni a kiállítást, amellyel úgy hozzák közelebb a gyerekekhez a zenét, hogy élményeket nyújtanak nekik.

„A Várkert Bazár egyik feladata, hogy megvalósítsa a tervet, amelyet megépítésekor megálmodtak. Méghozzá azt, hogy a pesti korzóval párhuzamosan a budai korzón is elinduljon a kulturális élet, és a Várkert Bazár olyan találkozóhellyé váljon, amelybe a családok is szívesen jönnek. A Virtuózok kiállítás és koncert pedig sokat segít a cél elérésében” – mondta az igazgató. Kiemelte: jó adottságokkal bír a koncerttermük, és ezt használják ki a virtuózok is.