A sármos olasz énekest talán csak a mostani tinédzsereknek kell bemutatni, hiszen az elmúlt évtizedek alatt mindig produkált valamit, amellyel feltűnést keltett és sikereket ért el a nemzetközi zenei életben egészen a mai napig. Budapesten utoljára a ’80-as évek végén adott önálló koncertet.

Kezdetben olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint például Dalida, akivel a platinává lett Laissez moi danser című dalban vett részt. Szólókarrierjében az első nagy áttörést akkor érte el, amikor a hetvenes évek közepén a San Remo-i Dalfesztiválon zenekarával a Volo504 című dalával harmadik helyezést ért el, majd ugyanezt a fesztivált 1980-ban a Solo Noi című dalával meg is nyerte. 1990-ben az Euróvízós Dalfesztiválon az Insieme: 1992 című szerzeményével lett az első helyezett.

A fesztiválokon kívül számos nagylemezzel, albummal és főleg slágerrel büszkélkedhet. Ilyenek voltak például a L’italiano, a Mi piacerebbe, vagy a Soni, amelyek meghódították Európát és a nagyvilágot egyaránt. Eközben sorra jelentette meg albumait is: 2002-ben kiadta a Il treno vacíműt, majd rá két évvel később a Cantando-t. 2005-ben a Come noi nessuno al mondo című lemeze került a boltokba, három évvel később pedig az Un falco chiuso in gabbia. Legutóbbi albumát 2010-ben adta ki I Miei Sanremo címmel.

Toto Cutugno szinte az első szóra igent mondott a felkérésre, rövid üzenetében hangsúlyozta, mennyire szereti Budapestet és a magyar közönséget.