Jump to content

Keleti Éva fotóiból nyílik kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

2017. 09. 23. 18:27

Keleti Éva fekete-fehér fotóiból nyílik rendhagyó kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában október 5-én.

A tárlaton a fotóművész néhány ismertebb képe mellett eddig még soha sem publikált műveit is láthatja a közönség - adta hírül közleményben a könyvtár.

A magyar irodalmi élet jelentős személyeiről és a Magyarországon járt nemzetközi művészekről évtizedeken át készült fotói javarészt nem hagyományos íróportrék, hanem a 20. század második felének ellentmondásos világáról képet rajzoló fotóművek. 

Elgondolkodtató látvány például Ady költőbarátja, Dutka Ákos igazi derűs remeteként Máriaremetén vagy a Kádárral összehajló Németh László és Illés Endre csoportképe, ahogyan a bohém Tersánszky vagy a fotós legenda, Robert Capa barátja, a szigorú John Steinbeck. A fényképek mellett látható lesz a Keleti Éváról eddig megjelent csaknem az összes kiadvány, újságcikk, az általa szerkesztett, társszerkesztett kötetek is - olvasható az összegzésben.

Keleti Éva fotográfus, képszerkesztő, a magyar kulturális élet meghatározó egyénisége, Kossuth- és Prima Primissima-díjas művész 1931. augusztus 18-án született Budapesten. 

Már a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben, munkásságának jó része a magyar színháztörténet és táncművészet közelmúltjának kiemelkedő előadásait örökíti meg. A művészet szinte minden területéről, így az irodalomból is, nagyszerű művészegyéniségek különleges pillanatait örökítette meg.

Dolgozott többek között a Magyar Távirati Irodánál, az Új Tükörnél, ahol képszerkesztőként lehetőséget adott a szakma szinte minden korosztályának és művészi irányzatának megjelenésére. Az Europress képügynökség vezetőjeként vonult vissza a napi munkától.

Számos önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön egyaránt. Tavaly, a Magyar Nemzeti Múzeumban Kontakt című kiállítását több mint harminc ezren látták. Oly távol és közel című albuma 2004-ben jelent meg a Folpress Kiadónál, 2011-ben pedig Visszapillantás címmel kétnyelvű retrospektív albuma került forgalomba. 
Évtizedek óta társadalmi megbízatásokat viselt a több fotószakmai szervezetben és a Magyar Újságírók Szövetségében, amelynek tiszteletbeli elnöke. Neki köszönhető a World Press Photo-kiállítások magyarországi bemutatóinak megszervezése is, de számos kiállítás kurátora volt, tucatnyi könyv szerkesztője és társszerkesztője.

(Forrás: mti)