Jump to content

Színikritikusok Díja – A Titkaink lett a legjobb előadás

2014. 09. 22. 11:00

A Pintér Béla és Társulata Titkaink című produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a Színházi Kritikusok Céhének vasárnapi díjátadóján a Trafó – Kortárs Művészetek Házában, ahol az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit jutalmazták. „Ez társulatunk talán eddigi legnagyobb elismerése" – mondta Pintér Béla író, rendező, színész.

A 34. alkalommal odaítélt elismerésre a kritikus céh tagjai legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhattak, az idén 23 kritikus adta le szavazatát. A Színikritikusok Díját a legtöbb szavazatot kapó művész, illetve produkció vihette haza. A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, a díjakért a kategóriák mindegyikében három jelölt volt versenyben.

Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok negyedik alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt az idén Fodor Tamás rendező, színész, a Stúdió K alapítója kapta. Fodor ezt követően a legjobb férfi főszereplő díját is átvehette a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház I. Erzsébet című előadásában való játékáért. A legjobb női főszereplőnek járó elismerést Szandtner Anna kapta az Örkény Színház Stuart Mária című előadásában játszott szerepéért.

A legjobb rendezésért is az Örkény Színház produkciója, a Hamlet színpadra állításáért kapott díjat Bagossy László. A Horváth Csaba rendezte Irtás című előadás, a Forte Társulat és a Szkéné Színház produkciója a legjobb független színházi előadás díját nyerte el.

A Centrál Színház Bozsik Yvette rendezte Chicago című előadása a legjobb zenés/szórakoztató előadás díját kapta. A legjobb színházi zenéért az idén is Kovács Márton vette át az elismerést, ezúttal az Örkény Színház A képzelt beteg című előadásáért.

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás díját a Budapest Bábszínház 3-4 éveseknek szóló Boribon és Annipanni című előadása, Ellinger Edina rendezése nyerte el. A legjobb díszlet díját Balázs Juli vehette át a Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság A revizor című előadásáért, míg a legjobb jelmez díját Izsák Lili és Kálmán Eszter kapta az Örkény Színház Stuart Mária című produkciójáért.

A legjobb női mellékszereplő díját Bozó Andrea vette át a Szkéné Színház produkciójában, Székely Csaba Bányavíz című darabjában nyújtott alakításáért. A legjobb férfi mellékszereplő díját megosztva Kaszás Gergő a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház I. Erzsébet című produkciójában játszott szerepéért, valamint Krisztik Csaba az Irtás, és a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Lear király című produkciójában nyújtott alakításaiért kapta.

A legígéretesebb pályakezdő díját a Kaposvári Egyetemen két éve diplomázott Lovas Rozi, a Magyar Színház tagja nyerte el. Különdíjat ítéltek oda a kritikusok az írókat, színészeket és a múzeum alkotásait összekapcsoló európai uniós összművészeti projekt, a Ganymed Goes to Europe programért.

A kulturális élet jelen történéseire reflektáló gálaestet Néder Panni rendezte, a műsorvezető Lang Györgyi és Kulka János volt.

(fotó: magyarteatrum.hu, forrás: MTI)