Jump to content

Kölcsey-emlékplakettel tüntették ki Törőcsik Marit

2015. 01. 19. 16:05

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő kapta meg idén a Kölcsey Társaság által alapított emlékplakettet Szatmárcsekén.

A magyar kultúra napja alkalmából rendezett vasárnapi, szatmárcsekei ünnepségen Jánosi Zoltán, a Kölcsey Társaság elnöke laudációjában méltatta a betegsége miatt távolmaradó színésznőt, majd jelképesen átadta számára a Melocco Miklós szobrászművész által készített plakettet.

A színművész telefonon keresztül mondott köszönetet: felelevenítette a Himnuszhoz kapcsolódó gyerekkori emlékeit, majd meghatottan Pilinszky János Négysoros című versével köszönte meg az elismerést.

Az 1995-ben alapított Kölcsey-emlékplakettet a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel és tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához. Tavaly Vári-Fábián László József Attila-díjas költő, műfordító vehette át, de a díjazottak között volt Sebestyén Márta népdalénekes, Görömbei András irodalomtörténész-esszéíró, Jankovics Marcell filmrendező, Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő is.

Jánosi Zoltán hangsúlyozta, hogy Törőcsik Mari jóval több mint száz filmben és számtalan színházi előadásban megformált szerepei „felejthetetlenül rajzolódnak rá” kulturális emlékezetünkre. Felidézte, hogy Törőcsik Marit külföldön is számos elismeréssel, Chicagóban, Cannes-ban, Karlovy Varyban és Salernóban a legjobb női alakítás díjával, itthon pedig többek közt Balázs Béla-, Kossuth- és Jászai Mari-díjjal, valamint a Nemzet Színésze címmel tüntették ki.

Az ünnepséget követően a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit Kölcsey Ferenc síremlékénél. A magyar kultúra napját – 1989 óta – január 22-én ünneplik, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

További érdekességeket talál Facebook oldalunkon.

(fotó: mixonline.hu, forrás: szinhaz.hu)