Jump to content

Visszavonul Dumbledore professzor

2015. 02. 10. 13:25

Memóriaproblémák miatt több mint 50 évnyi színházi karrier után visszavonul a színpadtól a Harry Potter-filmek Dumbledore professzora, azaz Michael Gambon. A népszerű brit színész egy brit lapinterjúban felfedte: a szövegtanulási nehézségek nyomán kénytelen volt meghozni a döntést arról, hogy többé nem áll színpadra.

A 74 éves Gambon már évek óta küszködik memóriaproblémákkal. Már azt is kipróbálta, hogy fülhallgató segítségével súgnak neki a színfalak mögül. Annyira bántotta a gondolat, hogy képtelen emlékezni a megtanult szövegre, hogy pánikroham miatt még kórházba is kellett szállítani őt. Később már csak kisebb szerepeket vállalt.

„Borzasztó elismerni, hogy nem tudom megcsinálni. A szívem szakad meg. Ijesztő, hogy amikor előttem van a szöveg, időtlen időkig tart a megtanulása.” – ismerte el a színész, aki Dulinban kezdte a karrierjét 1962-ben Shakespeare Othello című drámájában, majd Londonban a Nemzeti Színházban Laurence Olivier irányítása alatt debütált.

Először korát okolta a felejtés miatt, arra is gyanakodott, hogy esetleg Alzheimer-kórban szenved, de ezt orvosai kizárták. A négyszeres BAFTA- és háromszoros Laurence Olivier-díjas színész azonban a The Sunday Times brit vasárnapi lapnak adott interjújában elmondta, hogy a filmezésnek nem fordít hátat. Tavasszal J. K. Rowling első felnőtteknek szánt regényéből, az Átmeneti üresedésből készülő BBC-adaptációban lesz látható.

További érdekességekért kérjük, keresse fel Facebook oldalunkat!

(fotó: telegraph.co.uk, forrás: szinhaz.hu)