Jump to content

Bemutatták Molnár Ferenc Testőrét

2015. 03. 11. 16:05

A férfi-nő kapcsolatokról, a házasság buktatóiról, szerelemről és színházról szól Molnár Ferenc A testőr című műve, amelyet szombaton mutatott be a Vígszínház parádés szereposztással a Pesti Színházban.

A Valló Péter rendezte előadás főbb szerepeiben Eszenyi Enikő, Stohl András és Kern András látható. A darab írója, Molnár Ferenc, az egykori Vígszínház legendás házi szerzője, a legsikeresebb magyar drámaíró.

Valló Péter nagyon sok Molnár-darabot rendezett már, ám a szerzőnek ezt a darabját még nem állította színpadra. Szerinte Molnárnak erre a művére fokozottan igaz, hogy színész-függő színdarab.

Mint hangsúlyozta, Molnár Ferenc kortárs író, azok a művei, amelyeket eddig rendezett, aznapi történetek voltak. Ugyanúgy érvényesek manapság, mint például A testőr is, amelyben egy színészházaspár magánéletét dolgozza fel a szerző, aki a téma nagy ismerője volt, fél életét az akkori Vígszínházban töltötte.

A rendező megjegyezte, hogy a darab születése óta eltelt száz év alatt az emberiség alig változott. Valló arról is beszélt, hogy bár Molnár szórakoztatóan, szellemesen ír, ez nem jelenti azt, hogy a darab vígjáték lenne, az eseményeknek nagy tétje van.

Valló Péter kiemelte, hogy Molnár Ferenc a drámatörténet egyik legnagyobb alakja. „Legalább ugyanolyan nemzetközi presztízst csinál a magyar kultúrának a drámairodalomban, mint amilyet Bartók vagy Liszt a zenében vagy Munkácsy a festészetben.”

További érdekességekért kérjük, keresse fel Facebook oldalunkat!

(fotó: nemzetiszinhaz.hu, forrás: MTI)