Jump to content

Harisnyás Pippi a Pesti Magyar Színházban

2015. 03. 25. 16:06

Hátrányos helyzetű gyerekeket lát vendégül a Pesti Magyar Színház legújabb előadása, a Harisnyás Pippi című zenés darab főpróbáján, a színházi világnapon, pénteken.

A színházba mintegy 380 gyereket várnak, mások mellett az Aga Gyermekotthonból, a Cseppkő Gyermekotthonból, a Hűvösvölgyi Gyermekotthonból és a Károlyi István Gyermekközpontból. A svéd írónő, Astrid Lindgren műve alapján készült, Harisnyás Pippi című produkciót szombaton mutatja be a színház, Novák Eszter rendezésében.

Harisnyás Pippit a mai anyukák generációja jól ismeri a népszerű gyerekregényből. A kalandos történet sokaknak okozott vidám perceket, hiszen a kissé neveletlen, szabad szellemű Pippivel állandóan történik valami, de az esze és a szíve mindig a helyén van. Harisnyás Pippi árva gyermek, aki néha égben lévő édesanyjával beszélget, édesapját pedig, aki eltűnt egy tengeri viharban, hazavárja. Egyedül él tehát, egy pöttyös ló és Nilsson úr, a majom társaságában.

Pippinek a rendező szerint nagyon fontos üzenete van: a szabadságról szól, arról, amivel mi felnőttek sokkal kevésbé merünk élni, mint a gyerekek. „Pippi képes arra, hogy minden nehéz, szomorú vagy rossz történést a jó oldaláról lásson, és jóra változtasson.” – beszélt a címszereplőről Novák Eszter.

Az előadás főbb szerepeit Soltész Bözse, Ágoston Péter, Holecskó Orsolya, Bede-Fazekas Szabolcs, Benkő Nóra, Gáspár Tibor, Dániel Vali, Pavletits Béla és Jegercsik Csaba alakítja. A darabot élő zenei kísérettel adják elő a Pesti Magyar Színház művészei és a Színiakadémia növendékei. Az előadás a bemutatót követően március 29-én, április 6-án, 24-én és 25-én látható a Pesti Magyar Színházban.

További érdekességekért kérjük, keresse fel Facebook oldalunkat!

(fotó: nlcafe.hu, forrás: szinhaz.hu)