Jump to content

Világsztárok az Operában

2017. 03. 17. 10:55

Ismét az Opera vendége lesz Plácido Domingo – derült ki az intézmény március 02-án tartott évadnyitó sajtótájékoztatóján, amelynek ezúttal az Erkel Színház adott otthont. A Wagner-ihlette tematika mellett 28 opera- és balettpremier, köztük számos ősbemutató és Magyarországon először látható előadás is szerepel a mintegy 60 különböző színpadi produkció között.

„Tavaly igyekeztünk élen járni és a nézőket vadonatúj produkciókkal becsalogatni az Operába. Ez idén sem lesz másként, bár egy kicsit visszafogtuk a tempót de azért ez nem lesz érzékelhető. Bár az Operaház felújítása miatt kicsit döcögősebb évad vár ránk, produkciókban és látnivalókban éppúgy bővelkedik majd, mint a korábbiak.” – nyitotta meg a rendezvényt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a színpadtechnika és a gépészet régóta esedékes, kilenc hónapon át tartó felújítása miatt az évad végén bezáró kulturális intézmény szeptemberben sem nyitja meg kapuit az előadások közönsége előtt. A korszerűsítést követően 2018. május 24-én, A kékszakállú herceg vára bemutatójának pontos centenáriumán Bartók egyfelvonásosának szentelt minifesztivállal várja vissza közönségét a 21. századi technikával felszerelt Operaház.

A 2017/18-as tematikáról a főigazgató elmondta, hogy bár az idei év tematikája a «Ring gyűrűi» nevet viselni, nem kell attól tartani, hogy egy évig csak Wagnert játszanak majd. Az évad ugyanis nemcsak a jövőre kiteljesedő operaházi tetralógiára kívánja felhívni a figyelmet, de bemutatja Wagner zsenijének előzményeit és hatását is. A programban Bach, Gluck és Weber, Schubert és Spontini, Lortzing, Marschner és D’Albert, Humperdinck, Wolf és Korngold, valamint Richard Strauss, Hindemith és Orff színpadi művei szerepelnek, egy részük szcenírozott, a többiek koncertszerű előadásban. A Gyűrű-tematikát tükrözi – ám annak laza, asszociatív alkalmazására is jó példa – a báli szezont megkoronázó Ring Estély, amelynek sztárvendége Roberto Alagna, világhírű tenor és felesége, Aleksandra Kurzak lengyel szopránénekesnő. Az évadot jövő júniusban megkoronázó Az istenek alkonya-premierrel teljessé válik az M. Tóth Géza-rendezte Ring-tetralógia, amelyet a tervek szerint 2018 novemberétől évente, ciklus-formában játszik majd az Opera.

 

Az új operabemutatókban, repertoárdarabokban és dalesteken az Opera több mint 120 magyar művésze mellett időről időre külföldi sztárok is közreműködnek. Plácido Domingo 35 év után ismét színpadi szerepben áll az Erkel Színház színpadára: 77. születésnapja alkalmából Simon Boccanegrát formálja meg két alkalommal. Rajta kívül – többek közt – Anna Netrebko, Roberto Alagna, Ramón Vargas, Aleksandrs Antonenko, Arturo Chacón-Cruz, Stuart Neill, Leo Nucci, Johan Reuter, Rafael Rojas, Gerhard Siegel, Yusif Eyvazov, Tómas Tómasson és Alexandra Kurzak is az intézmény vendége lesz, míg a zenekart az Opera magyar karmesterei mellett Philippe Auguin, Christian Badea, Marco Comin, Eugene Kohn, Michele Mariotti, Michael Schønwandt, Sebastian Weigle, Ralf Weikert és Massimo Zanetti is vezényli.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az új évad meghirdetésével párhuzamosan indul az Opera ElsőSorban imázs kampányának harmadik és egyben záró darabja, ami a divat és a fotó után a társművészetek közül a képregény műfajából merített ihletett. A tizenkét – plusz egy bónusz – kreatívon a korábbi évekhez hasonlóan az intézmény elismert művészeit, valamint új bemutatóit és repertoárjának más kiemelt darabjait helyezik a középpontba.

A főigazgató kiemelte, hogy a képregényes elgondolás nyomán egy közérthető, szerethető arculat létrehozását tűzték ki célul, ami új perspektívából közelít az opera és a balett témáihoz, miközben főként a pop artban, valamint Andy Warhol és Roy Lichtenstein munkásságában keres viszonyítási pontokat.

„Az Opera marketingje szakított a hagyományokkal, szeretne mindenhol jelen lenni és felhívni magára a figyelmet. Ezügyben fontos hír, hogy a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteménye megkeresett minket és a 2012 és 2017 közötti premierek plakátjait és a kapcsolódó kiadványokat a gyűjtemény részévé nyilvánította. Bekerültünk egy múzeumba és ez egy fantasztikus.” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter.

(Forrás: kultura.hu)