Jump to content

Színművész hallgatók adják elő a tavalyi év legszebb verseit Budapesten

2017. 09. 24. 18:32

Többrészes előadássorozaton adják elő a Szép versek 2016 antológia költeményeit a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés-színművész szakos hallgatói a budapesti Magvető Caféban - közölte a könyvkiadó.

A közlemény szerint az esteken a válogatásban szereplő minden költőtől el fog hangzani egy-egy vers, ez produkciónként 31 költeményt jelent. A betűrendet követő Szép versek színház első részében Aczél Gézától Ágh Istvánon, Beck Tamáson, Garaczi Lászlón és Háy Jánoson át Jász Attiláig mutatják be a legfontosabb kortárs költőket Székely Kriszta rendezésben. A bemutató október 2-án lesz, amelyet október 9-én követ a következő előadás. 

December 4-én a J-P. előadást Kovács D. Dániel rendezi, míg a P-Z. előadást Szilágyi Bálint rendezésében január 29-én mutatják be. A záróeseményt 2018. április 11-én, a költészet napján rendezik meg, amikor mindhárom előadást újra műsorra tűzik. A színészek Novák Eszter és Selmeczi György osztályából kerülnek ki.

Az előző esztendő legszebb, legkülönlegesebb, legemlékezetesebb verseit összegyűjtő Szép versek antológia 1963 óta minden évben megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában - olvasható a közleményben.

(Forrás: mti)