Jump to content

Átadták az Örkény Színház felújított nézőterét

2017. 09. 25. 19:04

Átadták az Örkény István Színház felújított nézőterét csütörtök este Budapesten, a 2017/2018-as évadnyitó társulati ülésen.

Áprilistól csaknem 300 millió forintos beruházással újult meg a színház nézőtere - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az ülés előtt tartott sajtótájékoztatón. 

Hozzátette: helyreállították a nézőtér eredeti alaprajzát, modernizálták a színház belsejét, amely új világítási karzatot kapott és hangterelő felületekkel javítottak az akusztikán is. "Igényes szép kivitelezés valósult meg" - hangsúlyozta hozzátéve, hogy az épület belsejének megjelenése jól illeszkedik a Bauhaus stílusjegyekkel rendelkező épülethez és a 21. századi elvárásokhoz is. Ezentúl a nézők egyszerű, letisztult falfelületekkel, az előcsarnokból felvezető elegáns lépcsőkkel, a nézőtéren pedig szürkés, feketés és ezüstös színekkel találkozhatnak - jegyezte meg.

Mácsai Pál igazgató elmondta: a felújítási munkákban több mint 400 szakember vett részt, az újjáépítés építésztervezője Vincze Krisztián, a belsőépítész Fülöp Krisztina volt, a kivitelezést a Budai Műemlék Felújító Kft. hajtotta végre. Felhívta a figyelmet, hogy elindítják a Nevezzen el egy széket! című programot, amely során az új székek jelképes megvásárlásával támogathatják a nézők a színház működését.

Beszámolt arról is, hogy a 2017/2018-as évadban hat bemutatót tartanak: október 14-től lesz látható Shakespeare IV. Henrik című darabja Nádasdy Ádám fordításában. Januárban mutatják be Franz Kafka Átváltozását Gáspár Ildikó rendezésben, márciusban Molnár Ferenc A hattyú című műve lesz látható Polgár Csaba rendezésében. A stúdióban mutatják be Daniela Kapitanova Pionírszív című regényének színpadi változatát Szenteczki Zita rendezésében. Majd Sylvia Plath Az üvegbura című regényét mutatják be Widder Kristóf rendezésében. Az idei évad utolsó bemutatója Heinrich von Kleist Az eltört korsó című műve lesz Bagossy László rendezésében. Műsoron marad még többek között az Arany János-emlékév alkalmából létrejött Aranyozás- Költők Arany Jánosról című produkció .

A társulathoz szerződik Csákányi Eszter színész, míg Hámori Gabriella szerepeit Pető Kata (József és testvérei), valamint Waskovics Andrea (Három nővér) veszi át.

Bíró Kriszta szerkesztésében jelenik meg a Végvári Tamásról szóló könyv, de bemutatják többek között az Élő költők című kötetet is, amelynek hanganyaga CD-n is megjelenik. Interaktív műsorfüzeten keresztül is tájékozódhatnak ezentúl a nézők az idei évad darabjairól és a színház arculata is részben megújul, a Madách téren pedig megnyílt a Kávézó a régi székekhez elnevezésű vendéglátóhely - mondta el Mácsai Pál.

(Forrás: mti)