Jump to content

Életműdíjat kapott William Friedkin Karlovy Vary-ban

2014. 07. 10. 13:04

A világhírű amerikai rendező, forgatókönyvíró és producer Kristály Glóbuszt kapott a 49. alkalommal megrendezett nemzetközi filmfesztiválon, Karlovy Vary-ban.

William Friedkin nem sokkal szerdán éjfél után vette át a díjat A félelem bére című filmjének felújított, digitális változatának bemutatója alkalmával. „A díjat a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért ítéltük oda William Friedkinnek.” - jelentette ki Jirí Bartoska, a fesztivál elnöke. A közönség hosszú percekig állva tapsolta Friedkint.

„Engem és kollégáimat meghatározó módon befolyásoltak az ötvenes és a hatvanas évek európai filmjei, például (Federico) Fellini és (Michelangelo) Antonioni alkotásai. 1967-ben pedig Jirí Menzel Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjét láthattuk, amely Oscar-díjat kapott és nagyon erőteljesen befolyásolta az én generációmat.” - nyilatkozta a Kristály Glóbusz átvétele után Friedkin. Hozzátette, hogy nagyon inspiráló volt számára az 1968-as „prágai tavasz” is, amelyet az elnyomás elleni lázadásnak tart.

Williams Friedkin az 1971-es Francia kapcsolat című filmért kapott Oscar-díjat a Legjobb rendező kategóriájában.

(fotó: dailyrecord.co.uk, forrás: MTI)