Jump to content

Emléktáblát kap a Ramones dobosa Budapesten

2016. 08. 07. 09:08

Szeptembertől emléktábla jelöli majd Erdélyi Tamásnak, a rocktörténelem legnagyobb hatású magyarjának szülőházát a Bajcsy-Zsilinszky úton. Ez lesz az első köztéri Ramones-emlékhely egész Európában.

A Toldi mozi melletti kapualj (Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.) elé hirdetett meg hétfő délre sajtótájékoztatót az V. kerületi önkormányzat, és a meghirdetett időpontban fel is vonult Belváros-Lipótváros Ramones-pólós polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter, aztán a fideszes országgyűlési képviselő, Nyitrai Zsolt, és harmadikként Pálinkás Szűts Róbert, "a nyolcvanas évek undergroundjának újságíró túlélője", akit egyszer már rabosítottak is az emléktábla miatt.

Pálinkás ugyanis 2014 decemberében úgy gondolta, a maga módján megemlékezik a ház legnevesebb szülöttjéről, és filctollal megjelölte az épületet - mindezt akkor, amikor egy kormányellenes tüntetés miatt hemzsegett a rendőröktől a belváros, és egyből le is kapcsolták a renitenskedő Pálinkást, aki ellen rongálás vétsége miatt indult eljárás.

Az ügyészség azonban bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, a hevenyészett emléktáblát pedig mosószeres vizes ronggyal eltávolították. Pálinkás viszont nem nyugodott, és egy immár legális emlékhelyért kezdett kampányolni, tavaly tavasszal például még úgy nézett ki, hogy szobor lesz majd a ház előtt.

Csakhogy közben tőle függetlenül Nyitrai Zsolt is mozgolódni kezdett az ügyben, és végül sikerült megnyerni hozzá a kerületi önkormányzatot is. És miután valamennyi szál összeért, most hivatalosan is bejelentették: szeptemberben felavatják majd a Tommy Ramone-emlékhelyet a ház bejárata mellett.

Magáról az emléktábláról csak annyit sikerült megtudnom, hogy nem szokványos márványtábla lesz, hanem egy 3D-nyomtatással elkészülő dombormű, melyen még jelenleg is dolgoznak, és az első Ramones-lemez ikonikus borítóját ábrázolja majd.

A jelenlévő fideszes politikusoktól megkérdeztem, van-e kedvenc Ramones-számuk - Nyitrai a Havana Affairt mondta, a magát egykori Felszab téri punkként jellemző Szentgyörgyvölgyinek pedig nincs, viszont megvan még valahol a gimnáziumi tolltartója, amely össze volt firkálva Ramones, Sex Pistols, Toy Dolls és VHK feliratokkal. 

Mindhárom megszólaló bízik abban, hogy mivel Európában még sehol sincs ilyen köztéri Ramones-emlékhely, ez majd amolyan zarándokhely lesz a Ramones-rajongóknak. Pálinkás Szűts fel is hozta példaként New York legtöbbször ellopott utcatábláját, a Joey Ramone Place-t jelölő feliratot, de a párhuzam abból a szempontból sántít, hogy egy domborművet igen nehéz ellopni.

Még azt is megtudtuk, hogy mivel az akkor hétéves Erdélyi Tamás 1956-ban hagyta el az országot, az emléktábla még az 56-os emlékévhez is kapcsolódik. A többi pedig majd szeptemberben kiderül, egyelőre Pálinkás krétával jelölte meg a helyet, ahol rövidesen az emléktábla lesz majd.