Archívum
2014
Zehrfeld: a keleti és nyugati világ közötti párbeszéd a lényeg
2014-09-27 19:04:00
Ronald Zehrfeld, a Világok között című német alkotás főszereplője szerint Feo Aladag filmje fontos missziót vállalt fel, a párbeszéd megindítását a keleti és nyugati kultúra között. A német színész a Szemrevaló Filmfesztivál vendégeként érkezett Budapestre.
Katniss-nek fel kell kötnie a gatyáját?
2014-09-27 17:05:00
Trónbitorló érkezett, aki a bevezetést követően lehet, hogy képes lesz félretaszítani a Lawrence-mámort. Az útvesztő még nem készült fel teljesen a harcra, azonban annyi már most kiderült: Hollywood újabb tehetséges nemzedékkel gazdagodhat.
Végső búcsút vettek Sztankay Istvántól
2014-09-27 14:27:00
Több százan, rokonai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Sztankay István Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, a nemzet színészét pénteken a Farkasréti temetőben.
100 film, amit mindenképpen látnod kell – 27. Reneszánsz ember
2014-09-27 11:07:00
Penny Marshall 1994-es filmjében Danny DeVito játssza a főszerepet: az elvált családapát, aki kénytelen a hadseregnél munkát vállalni, miután egy reklámcégtől elbocsájtják.
Liam Neeson is beszállt a Ted 2-be
2014-09-26 18:09:00
Seth MacFarlane újabb sztárt nyert meg a Ted 2 szereplőgárdájába: a rendező szerdai Twitter-bejegyzése szerint Liam Neeson is játszik a macsó játék-mackó újabb kalandjában.
Újra megfilmesítik a Csendesek a hajnalokat
2014-09-26 15:36:00
Új filmfeldolgozás készül Oroszországban a tavaly elhunyt Borisz Vasziljev Csendesek a hajnalok című kisregényéből, amelyből Sztanyiszlav Rosztockij 1972-ben forgatott ma már klasszikusnak számító fekete-fehér szovjet háborús drámát. Renat Davletyjarov filmjét a tervek szerint 2015 tavaszán mutatják be az oroszországi mozikban.
Rövidfilmfesztivál zajlik a berlini metróban
2014-09-26 13:14:00
Filmfesztivál kezdődött csütörtökön a berlini metróban, az alkotásokat bő hatezer monitoron vetítik, a zsűri a napi több mint 2,5 milliós utazóközönség.
100 film, amit mindenképpen látnod kell – 26. Lincoln
2014-09-26 11:06:00
A 2012-ben mozikba kerülő filmben Abraham Lincolnt Daniel Day-Lewis, feleségét, Mary Todd Lincolnt pedig Sally Field alakítja, a rendező Steven Spielberg.
Conchita Wurst A Madagaszkár pingvinjeiben szerepel
2014-09-25 19:12:00
Conchita Wurst a hangját kölcsönzi a novemberben a mozikba kerülő A Madagaszkár pingvinjei című 3D-s amerikai animációs film egyik szereplőjének. Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese egy hóbagoly lesz a mozi német nyelvű változatában, méghozzá orosz akcentussal.
Kezdődik a Szemrevaló Filmfesztivál
2014-09-25 16:56:00
Társadalmi problémákkal foglalkozó filmek, a német nyelvterület díjnyertes kortárs alkotásai várják a mai napon megnyíló Szemrevaló Filmfesztivál látogatóit. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet harmadszor megrendezett mustrájának a budapesti Művész mozi nyújt otthont, de idén már Szegeden és Pécsett is láthat egy szűkebb válogatást a közönség.
Brit film készül Dragomán György A fehér királyából
2014-09-25 15:03:00
Carice van Houten (Trónok harca) holland színésznővel a női főszerepben egy brit alkotópáros, Alex Helfrecht és Jörg Tittel készít filmet Dragomán György A fehér király című regényéből.
100 film, amit mindenképpen látnod kell – 25. Forrest Gump
2014-09-25 11:11:00
A számtalan díjat besöprő és hatalmas népszerűségnek örvendő Forrest Gumpot 1994-ben mutatták be, a főszerepben Tom Hanks látható.