Program
A Trafóban is megkezdődik az új évad
2014.08.24.
Szeptember 8-án indul a Trafó új évada, amely ismét igazi kuriózumokat szolgáltat Budapest kultúrára éhes közönségének.
Alföldi is rendez a Bábszínházban
2014.08.24.
2 fesztiválrészvétel, 2 Színikritikusok Díja-jelölés, 4 bemutató, 1 ismét repertoárra kerülő előadás és 1 változatlan társulat – távirati stílusban így foglalható össze a Budapest Bábszínház 2014/2015-ös évadkezdete.
Nehéz sorsú gyerekek adják elő az István, a királyt
2014.08.23.
Augusztus 30-án este fél 9-kor a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán Kárpát-medencei árva és nehéz sorsú gyermekek adják elő az István, a király rockoperát.
Végső búcsút vettek Bajor Imre színművésztől
2014.08.22.
Sok száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára Bajor Imre színművészt pénteken, a Farkasréti temetőben.
Robin Williams hamvait a tengerbe szórták egy nappal halála után
2014.08.22.
A San Franciscó-i öbölben, otthona közelében szórták szét az augusztus 11-én elhunyt Robin Williams hamvait egy nappal halála után. Hollywood az Emmy-díjak hétfői átadásán emlékezik a színészre.
Életművéért kap Arany Medve-díjat Wim Wenders
2014.08.22.
„Az egyik legjelentősebb kortárs filmrendező”, Wim Wenders Arany Medve-díjat kap életművéért a 2015 februári Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon - jelentette be csütörtökön Dieter Kosslick fesztiváligazgató.
Bocsánatot kért kábítószerező fia miatt Jackie Chan
2014.08.21.
Saját hibájának nevezte fia illegális droghasználatát Jackie Chan hongkongi akciófilmsztár, a kínai drogellenes kampány arca, aki bevallása szerint sosem volt elég jó apa és nem fordított kellő figyelmet gyermeke nevelésére.
Benedict Cumberbatch lesz Sir Kán hangja A dzsungel könyvében
2014.08.21.
Benedict Cumberbatch hangján fog megszólalni Sir Kán, a tigris A dzsungel könyve című klasszikus új játékfilmes feldolgozásában, amelyet a Warner Bros. stúdió készít.
100 civillel kezdi évadát a MU Színház
2014.08.21.
Idén a női szólistákra fókuszál a 10. Újbuda Jazz Fesztivál, a legjobb amatőr színjátszó előadásokat gyűjti össze a FESZT-FEST, XIII. alkalommal kerül megrendezésre az L1danceFest, a MU közösségi színházi programjait ismerheti meg a közönség a Színházak Éjszakája keretében, bemutatóval készül a Hodworks, a MU Terminál és a Káva Kulturális Műhely is.
275 ezer fontért árulják a dedikált Dickens-regényt
2014.08.20.
Kétszázhetvenötezer fontért (108 millió forint) árulják Charles Dickens a Két város regénye (A Tale of Two Cities) című könyvének egyik dedikált példányát, amelyet írótársának, George Eliotnak címzett a híres angol író.
Szent István Renddel tüntették ki Kertész Imrét és Rubik Ernőt
2014.08.20.
A Magyar Szent István Renddel tüntette ki Rubik Ernő feltalálót és Kertész Imre írót Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án a Sándor-palotában. A magyar állam legmagasabb kitüntetésére azok válnak méltóvá, akik egyedülálló teljesítményük mellett olyasmit adtak nemzetünknek, aminek önmagán túlmutató jelentősége van - hangsúlyozta beszédében az államfő.
Keanu Reeves-ből bérgyilkos lesz
2014.08.20.
Keanu Reeves bérgyilkost játszik a Rain című televíziós akciósorozat főszereplőjeként. A széria Barry Eisler népszerű regényhőséről, John Rainről, a japán-amerikai származású, katonából lett bérgyilkosról szól (a kötet magyarul Hajsza Tokióban címmel jelent meg).
Mancs a bajban! Te is segíthetsz a menhelyen élő állatokon (X)
2024. 05. 09. 12:29
Negyedik alkalommal szervezi meg május 11-12-én (szombaton és vasárnap) a Mancs a bajban! nevű állateledel-gyűjtő akcióját a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány. A jótékonysági kampány keretében az INTERSPAR áruházakban több mint 30 állatvédő szervezet közreműködésével gyűjtenek száraztápot, konzervet, kutyaszalámit, alumínium tasakos nedves eledelt, jutalomfalatot, állatfelszereléseket és tisztító szereket a menhelyeken élő kutyák, macskák támogatására.
Debreceni páros: megnyílt a második INTERSPAR hipermarket (X)
2023. 11. 27. 08:00
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.
Kollégramm: fordítóeszköz segít megérteni munkatársai gondolatait
2023. 04. 14. 12:00
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.
“Most már nem érdekel minket, hogy ki mit gondol” - megjelent a Bohemian Betyars és a Parno Graszt új közös dala (x)
2024. 05. 09. 09:37
Kevés olyan őszinte, zeneileg egy irányba mutató, mégis egymást kiegészítő barátság van, mint amilyen az ország elsőszámú speed-folk-punk zenekara, a Bohemian Betyars, és a cigányzene talán legismertebb hazai képviselője, a Parno Graszt között virágzott az elmúlt években. Ennek szebb kiteljesedése nem is lehetne, mint a most megjelenő, A falu rossza című újabb közös szerzeményük, amelynek alapjául egy híres népdal szolgál, amin természetesen csavartak egy nagyot, és “betyárosították”. A végeredmény önmagáért beszél.
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI (x)
2024. 05. 09. 09:31
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt - pont, ahogy a semmi.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt Nagyváradon
2024. 04. 30. 15:54
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel - közölték az MTI-vel